2018. december 20., 19:19

Soha nem volt olyan megosztott Románia, mint a centenáriuma évében

Szilágyi Zsolt szerint Románia soha nem volt olyan megosztott, mint az Erdéllyel való egyesülése kinyilvánításának a centenáriumi évében. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke Nagyváradon tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján értékelte az év eseményeit.

Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem
Fotó: Wikipedia

Az EMNP közleménye szerint Szilágyi Zsolt felrótta, hogy a kormány nem volt képes megszavazni a jövő évi költségvetést, egymásra halmozta a kormányzati tévedéseket, és nem engedett a túlközpontosított államigazgatásból. Az EMNP elnöke szerint a jelenlegi román kormány politikájában is tetten érhető a magyarellenesség. E téren a „jéghegy csúcsa” a korábbi miniszterelnök, Mihai Tudose, akasztásos fenyegetése volt. A kormányzati magyarellenesség példáiként a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) helyzetének a romlását, az államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának elakadását, a visszaállamosításokat, a nyelvhasználati jogok folyamatos megsértését, valamint a román-magyar párbeszéd megkezdésére vonatkozó EMNP-s megkeresések elutasítását hozta fel.

„Száz évvel Nagy-Románia megalakulása után a bukaresti politikai elit nemcsak azért nevezhető alkalmatlannak, mert nem képes demokratikusan és korrupciómentesen működtetni az országot, hanem azért is, mert nem hajlandó tudomásul venni és betartani a Gyulafehérváron tett ígéreteket” – jelentette ki Szilágyi.

A politikus a román társadalom megosztottságának a legfőbb okát abban látta: a románság elvesztette abbéli hitét, hogy mint nemzet, saját országában sikeres lehet. „A mi válaszunk erre az, hogy mi hiszünk Erdélyben” – jelentette ki Szilágyi Zsolt.

Az EMNP elnöke szerint a problémákra az ország strukturális átalakítása nyújthatna megoldást. „Elérkezett az ideje annak, hogy különböző regionális érdekeket tartsunk szem előtt. (.) A Bukarest-központú politikának az erdélyi magyarok és románok egyaránt vesztesei, ez pedig közös cselekvésre késztet minket. Ezért keressük a kapcsolatot román partnereinkkel, s ezért fogadtunk el közös román-magyar nyilatkozatot is Kolozsváron. Hisszük és valljuk: a regionális és közös ügyekben közös fellépésre is szükség van” – hangsúlyozta a pártelnök.

A politikus szerint ugyanúgy szükség van a magyar politikai szereplők összefogására is. Hozzátette, a következő két év négy romániai választásán olyan stratégiát kell életbe léptetni, mely maximalizálhatja a magyar szavazatokat. Szerinte a kérdés csak az, hogy az RMDSZ túl tud-e lépni azon a paradigmán, mely szerint az erős képviselet csak RMDSZ-es lehet.

„Hiszünk benne, hogy magyar a magyarral és magyar a románnal is képes szót érteni” – zárta sajtótájékoztatóját Szilágyi Zsolt. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.