Semjén Zsolt: Soha nem kértünk olyat az utódállamoktól, amit ne biztosítanánk a magyarországi kisebbségek számára
A magyar kormány soha nem kért olyat a trianoni utódállamoktól, amit ne biztosítana a Magyarországon élő kisebbségek számára, ezért most is azt kéri, hogy ők is ugyanezt biztosítsák a területeiken élő magyarok számára - szögezte le Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken az erdélyi Tusnádfürdőn.

A miniszterelnök-helyettes a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott nemzetpolitikai kerekasztalon rámutatott: ha gyümölcsöző Magyarország és az utódállam kapcsolata, mint Szerbia esetében, akkor "méltó és igazságos", hogy ebből a jó kapcsolatból a szerbiai magyarság és a magyarországi szerbség is részesüljön. Ha ellenben rossz, mint Ukrajna esetében, ebből semmilyen teher nem hárulhat a magyarországi ukrán kisebbség felé, mivel ők ebben nem felelősek.
Rámutatott:
a magyar kormány természetesnek tartja, hogy például a magyarországi románság egyszerre teljes jogú része a magyar, illetve a román világnak; az alkotmány kimondja, hogy a magyarországi kisebbségek államalkotó tényezők, autonómia illeti meg őket.
- közölte, természetesnek tartva azt is, hogy a magyarországi románok felvegyék a román állampolgárságot.
A szomszédos államokkal való viszony kapcsán rámutatott: Slobodan Milosevic idejében senki nem gondolta volna, hogy "nem csak kiegyezés lesz Szerbiával, hanem kiengesztelődés is". "Ha a szerbekkel meg tudtuk csinálni, akkor miért ne tudnánk megcsinálni a románokkal, szlovákokkal?" - tette fel a kérdést, aláhúzva: nem a magyar kormány "készülékében van a hiba".
- szögezte le Semjén Zsolt.
Az ukrajnai helyzetről szólva rámutatott:
azért nem érte orosz katonai csapás Kárpátalját, mert a magyar kormány nem engedi meg, hogy Magyarországon keresztül nyugati fegyverszállítás történjen Kárpátalja felé, hiszen akkor az oroszok szétlőnék a térséget.
Hozzátette: azért nem halnak meg magyar fiatalok az orosz-ukrán háborúban, mert magyar állampolgárságot kapva időben át tudtak menekülni Magyarországra.
- jelentette ki Semjén Zsolt.
A határon túli magyar vezetőktől érkezett köszönetnyilvánításra reagálva kifejtette: a magyar kormány tartozik köszönettel a határon túli magyaroknak, hogy példát mutatnak magyarságtudatból, megmaradásból az anyaországi magyaroknak. Kijelentette: a magyar kormány célkitűzése az, hogy aki meg akar maradni magyarnak, az megmaradhasson magyarnak, ehhez minden támogatást megad.
- fogalmazott Semjén Zsolt.
Közölte:
a célkitűzés négy alappillére közül első az identitásmegerősítés, ennek érdekében a magyar kormány közel ezer új óvodát épített, újított fel a Kárpát-medencében, és az oktatási rendszer teljes skáláját fenntartja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemig.
Több mint 250 ezer külhoni magyar gyerek jár magyar iskolába, és az oktatási-nevelési támogatás összege a korábbi négyszeresére, 100 ezer forintra nőtt.
- húzta alá. Kulcsfontosságú a külhoni magyar politikai szervezetek támogatása is, alapvető nemzeti érdek a külhoni magyar polgármesterek, megyei elnökök, parlamenti képviseletek megléte, a kormányjelenlét - mondta.
Kiemelte, hogy megvalósult a nemzet közjogi egyesítése is, 1,2 millió ember tette le az állampolgársági esküt.
Kitért a moldvai csángóknak a romániai önkormányzati választásokon elért kiemelkedő eredményére, közölve, hogy Bákó megyében a 7214 csángó szavazat két polgármesteri mandátumot hozott.
Hangsúlyozta:
a csángók megjelenését a politikai színpadon hosszas oktatási, kulturális és közéleti munka előzte meg. Aláhúzta: nincs alternatívája az etnikai politizálásnak, csak azok a magyar közösségek lehetnek erősek, ahol etnikai politizálás van.
Elmondta: a nemzetpolitikai programok tovább zajlanak, az új tanévben is marad a 100 ezer forintos oktatási-nevelési támogatás a bölcsődétől az egyetemig, és a hálózatépítés, -erősítés is tovább folyik.