RMDSZ: az ortodox húsvétra tett engedmények lenullázzák a szigorító intézkedések hatását
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) álláspontja szerint a belügyminiszter az ortodox húsvétra tett engedményekkel lenullázza mindazt, amit a szigorító intézkedéseknek köszönhetően közösen ért el a társadalom a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. A szövetség arra kéri a miniszterelnököt, hogy utasítsa el a belügyminiszter által bejelentett engedményeket.

A szövetség szerdán reggel reagált Marcel Vela belügyminiszter kedd esti bejelentésére, mely szerint a belügyminisztérium és a román ortodox egyház megállapodása értelmében a koronavírus-járvány kijárási korlátozásai közepette belügyi alkalmazottak segítik az ünnepi pászka és a szent láng szétosztását az ortodox húsvét alkalmával.
Az RMDSZ szerint Marcel Vela semmibe veszi az államfő által elrendelt szükségállapotot, saját kormányának közegészségügyi intézkedéseit, és ezáltal veszélybe sodorja az országot.
- áll a dokumentumban.
Az RMDSZ azt is felrótta, hogy az intézkedés diszkriminatív a katolikus és protestáns hívőkkel szemben. Ezt különösen bántónak tartotta akkor, amikor - álláspontja szerint - a társadalmi szolidaritásnak és az egymás iránti felelősségnek kell meghatározónak lennie.
- fogalmaz az RMDSZ állásfoglalása.
Az RMDSZ áldott húsvétot kívánt az ortodox vallásúaknak, és reményét fejezte ki, hogy maguk és családjuk, de az egész ország lakosságának érdekében is figyelembe veszik, hogy a járványhelyzet csúcsa csak ezután következik, a korlátozások enyhítésével pedig csak súlyosbítanak a helyzeten. Arra kérte őket, hogy ünnepeljenek otthon.