2018. augusztus 31., 19:41

Rezešovát csak Magyarországon tiltották el a vezetéstől, hazájában volán mögé ülhet

Négy ember halálát okozta ittas vezetés miatt, ezért jogerősen kilenc évre ítélték Eva Rezešovát. A szlovák milliomosnő - mint ahogyan azt megírtuk - végül hat év után, kedden szabadult jó magaviselettel.

Eva Rezesovát kiengedték
Fotó: MTI / Lakatos Péter

Volán mögé azonban még jó pár évig nem ülhet: a bíróság nyolc évre tiltotta el a vezetéstől. Az eltiltás a börtönből szabadulását követően kezdődik. Ez azonban csak Magyarországon érvényes. 

Hazájában ugyanúgy volán mögé ülhet Eva Rezešová, ugyanis hiába tiltotta el a bíróság nyolc évre a vezetéstől, a büntetés kizárólag Magyarország határain belülre vonatkozik

- mondta Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője a Magyar Idők kérdésére.

A négy ember halálra gázolása miatt elítélt szlovák nő Magyarországon tehát legkorábban csak 2026-ban vezethet,

de - mint az a főügyészség válaszából kiderült - mivel a rendelkezés más országokban nem érvényes, máshol ugyanúgy kocsival járhat Rezešová.

A szlovák nő 2012 augusztusában, az M3-as autópályán közlekedett ittasan, amikor mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel belerohant hátulról egy FIAT Puntóba. A balesetben négyen vesztették életüket. Rezešovát jogerősen 9 év fegyházra ítélték, amelyből 6 év után szabadulhatott.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.