Pusztába gyűjtött aláírás, avagy mire elég egymillió EU-s polgár akarata
Az Európai Unió egyre duzzadó apparátusával szemben mind gyakrabban merül fel a kritika, elveszítette kapcsolatát az európai polgárokkal. Azokkal az emberekkel, akiknek a biztonságát, boldogulását, jólétét szavatolni létrejött. Az uniós polgári kezdeményezések, amelyek talán az egyik, ha nem az utolsó cérnaszálát jelentik Brüsszel és köztünk, főként a Bizottság döntéseinek köszönhetően, mind jobban eljelentéktelenülni látszanak. A témáról könyvet író Tárnok Balázzsal, az Európa Stratégia Kutatóintézet vezetőjével beszélgettünk.
A ma7 médiacsalád által szívesen megszólaltatott kisebbségi és közösségi joggal foglalkozó szakember frissen megjelent könyvében annak járt utána, a nemzeti kisebbségek jog- és érdekérvényesítésében milyen szerepe lehet a polgári kezdeményezéseknek. A kérdés már csak azért is igen időszerű, mert mindkét magyar kezdeményezés, sikeres aláírásgyűjtés ide vagy oda, de elakadt az EU-s bürokrácia útvesztőiben. Igaz, különböző pontokon...
Rögtön az elején érdemes leszögezni, a polgári kezdeményezés nem csodaszer. Akkor sem lenne az, ha az Európai Bizottság, ahogy azt majd látni fogjuk, nem igyekezne folyamatosan csökkenteni a jelentőségét. Az aláírásgyűjtést sikerrel teljesítő kezdeményezéseket ugyan az EB-nek kötelessége napirendre vennie, de a kapcsolódó jogalkotás már nem kötelező, és ez jól van így - modnja Tárnok. Hangsúlyozza, számunkra kedvezőtlen ügyekben is indulhat polgári kezdeményezés, volt például egy hamvába holt kísérlet, amely Magyarország EU-s elítélését szorgalmazta. Az, hogy a Bizottság nem köteles jogalkotási javaslatot benyújtani, az Európai Unió intézményi logikájából fakad, tehát egyáltalán nem rossz. Nem ez a probléma!
- hangsúlyozza a szakember.
A Tárnok által megfogalmazott központi kérdés tulajdonképpen igen egyszerű. A polgári kezdeményezések rendszere alkalmas-e egyáltalán az uniós szintű kisebbségi érdekérvényesítésre?
- hangsúlyozza rögtön beszélgetésünk elején Tárnok.
Érdemes még az elején összefoglalni, hol tart most a két, közösségünk számára fontos polgári kezdeményezés. A Minority SafePack 2020-ban került az Európai Bizottság elé a sikeres aláírásgyűjtést követően, csakhogy az éppen kibontakozóban lévő COVID-járvány miatt a folyamat egy időre megfeneklett. Végül 2021 januárjában az EB, mindenfajta jogalkotási javaslat nélkül, lesöpörte az asztalról a SafePack-et. A kezdeményezők az Európai Törvényszéken támadták meg a döntést, egy ún. semmisségi eljárás indult, mondván, a Bizottság uniós jogot sértett az alaptalan elutasítással.
A per tavaly novemberben első fokon lezárult, a bíróság nem talált kivetnivalót az EB döntésében. A szervezők január 23-án benyújtották fellebbezésüket az első fokú döntés ellen. Itt tartunk most. A kérdés tehát jogi és politikai szempontból is nyitott.
Tárnok szerint a kezdeményezés érezhetően veszített lendületéből, a polgárok kezdik elfelejteni azt, ami nem is csoda, hiszen közel öt éve zárult le az aláírásgyűjtés. Az ugyanakkor igaz, hogy a Minority SafePack az elmúlt években széleskörű politikai támogatottságra tett szert Európában. Az Európai Parlament háromnegyedes többséggel sorakozott fel a kezdeményezés támogatására, a Bundestag egyhangú határozatban állt ki a javaslatcsomag mellett, de más tagállami parlamentek is határozatban támogatták a SafePack-et. A politikai támogatás tehát megvan.
A gond az – magyarázza Tárnok – , hogy az Európai Bizottság nélkül ez vajmi keveset ér. A folyamat elakad náluk, mivel csak ők kezdeményezhetnek jogalkotási eljárást.
Az EB ugyanakkor azzal érvel, a nemzeti kisebbségek helyzetével minden rendben van Európában. Ez azonban abszurd. Valójában túl kényes kérdésnek tekintik ezt ahhoz, hogy kivegyék a tagállamok kezéből a döntést, és egyébként sem kívánnak foglalkozni a nemzeti kisebbségek védelmével.
A nemzeti régiók létrehozásáért indított aláírásgyűjtés szintén sikerrel zárult. Mivel a vonatkozó szabályozás nem határoz meg időkeretet az Európai Bizottsághoz való beterjesztésre (időközben ezt a joghézagot megszüntették – jegyzi meg Tárnok), így a kezdeményezés most "pihen". Izsák Balázs, az aláírásgyűjtést koordináló Székely Nemzeti Tanács és a kezdeményezés szervező bizottságának vezetője egy interjúban arról beszélt, valószínűleg megvárják az "új" Európai Bizottságot, hiszen a SafePack sorsából világossá vált számukra, kezdeményezésük elakadna az aktuális EB-nél.
Az EU 27 tagállamában mintegy 40 millió polgár vallja magát valamely nemzeti kisebbséghez tartozónak, így mindez nem marginális, vagy "csak magyar" probléma. Tárnok munkájának egyik fő célja az volt, hogy közelebb jusson a fenti két üggyel kapcsolatos legfontosabb kérdés megválaszolásához.
Az Európai Bizottság és az EU más intézményei (kivéve az EP-t) miért zárkóznak el kategorikusan a nemzeti kisebbségek uniós szintű védelmétől?
Nem csak a polgári kezdeményezésekről van szó, ha a Beneš-dekrétumokra gondolunk, hasonló közönnyel találkozunk, miközben számos más esetben, például a szexuális kisebbségekkel kapcsolatban, ugyanez a tagállami hatáskörre hivatkozó érvelés fel sem merül. Hosszasan lehetne polemizálni azon, jó vagy rossz, hogy az EB rendszeresen fellép a szexuális kisebbségek védelmében.
űHa viszont fellép, márpedig igen, akkor viszont az egyenlő bánásmód elve alapján nem lehet vita tárgya, hogy a nemzeti kisebbségek ügyében is elvárható lenne egy hasonlóan aktív fellépés, hiszen a „kisebbséghez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása” az Unió alapvető értéke, és ebbe a nemzeti kisebbségek is beleértendőek.
Tárnok szerint két irányban érdemes keresni a választ a fenti ellentmondásra. Az egyik, a jóhiszeműnek tekinthető megoldás, hogy a különböző nemzeti kisebbségek merőben eltérő problémáira a Bizottság nem csak nem akar, de nem is tud adekvát válaszokat adni az EU hatályos jogi kerete között.
– magyarázza Tárnok, hozzátéve, szerinte a dolgok ilyen irányú olvasata kifogás csupán, hiszen azt már az Európai Unió Törvényszéke is kimondta, hogy a Bizottság nyújthat be jogalkotási javaslatot a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozóan a hatályos uniós jogi keretek tiszteletben tartásával.
A másik álláspont szerint a Bizottság tudatosan igyekszik uniformizálni az európai polgárokat.
Törekszik arra, hogy háttérbe tolja, elmaszatolja a regionális, nemzetiségi sajátságokat, ezzel is erősítve az általa támogatott föderatív Európai Unió megvalósulását. Tárnok szerint ezen olvasat alapján érthető meg a szexuális kisebbségek– sokszor a tagállami akaraton túlmenő – támogatása is. Ez utóbbi ugyanis az uniformizáció irányába hat; a szexuális kisebbségek hellyel-közzel minden tagállamban ugyanolyan jogokat akarnak, de egész másra van szüksége egy dél-tirolinak, egy felvidéki magyarnak, egy fríznek vagy egy balti orosznak. "A közös nemzeti kisebbségi alap mindezek ellenére igenis kialakítható!" - állítja a szakember
Tárnok kiemelte, az Európai Bizottságnak az uniós alapszerződésekben lefektetett feladata az európai sokszínűség megőrzése, támogatása. Mint mondja, az Európai Unióról szóló Szerződésben (az EU „kvázi-alkotmánya”) kifejezetten az áll, az Unió kötelessége tiszteletben tartani a tagállamok regionális és nemzeti sajátságait.
- magyarázza.
Az egész nyugati világra jellemző jelenség, hogy az emberi jogok, a szabadság és a demokrácia gondolata szembekerül az identitások, különösen a nemzeti identitás védelmével.
Sokan úgy vélik, a nemzeti identitások erősödése a szabadság gyengülésével jár, holott ez nyilvánvaló tévedés. A szabadság és identitás egyformán fontos; egy szabad, de identitásunkat elhagyó világban életünk kiüresedik (sokak szerint éppen ez történik ma Nyugaton), míg a szabadságot és emberi jogokat háttérbe szorító társadalmak autokratikus jelleget öltenek. A szabadság és identitás védelme és erősítése tehát kéz a kézben jár, egyformán fontos. A Bizottság is abból a téves feltevésből indulhat ki – fejti ki álláspontját Tárnok –, hogy az emberi jogok támogatásával automatikusan megoldódik a nemzeti identitás megélésével összefüggő minden probléma. "Talán ez lehet a probléma gyökere!" – jegyzi meg.
Hogy ezzel kapcsolatban kialakul-e valaha egy előremutató politikai diskurzus, nehéz megmondani. Az biztos, Tárnok szerint ez az egyik legfontosabb út ahhoz, hogy a polgári kezdeményezések betöltsék valódi feladatukat, és közelebb hozzák a polgárokat az Unióhoz. A szakember ezzel együtt azt mondja, bár az üvegplafon ott van a fejünk felett, a polgári kezdeményezések intézménye hatékony eszköz lehet.
