2019. január 6., 12:33

Potápi: a kormány fontos feladata a nemzeti összetartozás erősítése

A magyar kormánynak fontos feladata, hogy a nemzeti összetartozás érzését erősítse minden magyar között, éljenek a Kárpát-medencében, vagy a világ bármely táján - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Bonyhádon, a madéfalvi veszedelem 255. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.

201801091746080.potapi.jpg

Potápi Árpád János a Tolna megyei település székely emlékparkjában tartott megemlékezésen hozzátette: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy aki meg akarja tartani magyar identitását, az megtehesse, és mindenki meg tudjon maradni magyarnak.

„Mindent megteszünk annak érdekében is, hogy a székelyföldi települések megvalósíthassák céljaikat” - fogalmazott, megemlítve, hogy a kormány közbenjárásának is köszönhetően újították fel az 1764-es Siculicidium - székelyöldöklés - madéfalvi emlékművét, mellette pedig új kápolnát avattak.

Az államtitkár elmondta: az évforduló alkalmából azokra az elüldözött székelyekre emlékeznek, akiknek egy része Bukovinában öt települést hozott létre, és akiknek leszármazottait 1941-ben az Al-Duna mellé, majd 1945-ben Tolnába, Baranyába és Bács-Kiskun megye három községébe telepítették.

Mint felidézte, a bukovinai „kirajzások”, majd a letelepítések mindig a magyar kormány támogatásával történtek, 1945-ben is az új magyar kormány sietett segítségére a népcsoportnak. A folyamatot ellentmondások, atrocitások kísérték, hiszen ez az akkor a kitelepített németek rovására történt meg. „Az elmúlt évtizedek a sebeket már begyógyították, mi arra emlékezünk, hogy segítséget kaptunk ahhoz, hogy népcsoportunk hazára leljen ezen a tájon” - fogalmazott.

A kormány nemzetpolitikájának a bukovinai székelyek ma is a pozitív hatásait látják - mondta Potápi Árpád János.

Csibi József, Madéfalva RMDSZ-es polgármestere a madéfalvi vérengzés előzményeként felidézte, 1761-62-ben Mária Terézia elrendelte, hogy Székelyföldön szerveződjön határőrség önerőből, császári parancsnokság alatt. A székelyek évszázadokon keresztül saját hadsereggel védték a magyar határokat, így az intézkedést az ősi székely jogok elleni merényletnek tekintették.

„Ma nem a határvédelem a feladatunk, hanem az, hogy igyekezzünk jól működő helyi gazdaságot felépíteni, és megőrizzük településünket az elnéptelenedéstől” - mondta. Harcolunk a ma meglévő jogainkért, hatásköreinkért, önálló gondolkodásunk megtartásáért - jegyezte meg, hozzátéve, tapasztalják hatásköreik folyamatos elvonását. A településtől, a régiótól az államigazgatás, attól pedig a nemzetek felett ítélkező Európai Unió próbál meg elvenni jogköröket - tette hozzá.

„Ma az erdélyi magyarság és székelyföld akarata, hogy az Európai Unió a Minority Safe elnevezésű  kezdeményezésünket felkarolja, és jogszabályokat dolgozzon ki az őshonos európai kisebbségek védelme érdekében” - jelentette ki.

A székelyföldi település polgármestere úgy fogalmazott: a 2019-es európai parlamenti választásokon a Kárpát-medence magyar közössége „felelőssé válik ezért a földért, ezért nemzeti tartással bíró képviseletet kell küldenünk Brüsszelbe”.

A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége húsz éve emlékezik meg a madéfalvi veszedelemről; 1764. január 7-én az osztrák katonaság több száz, a határőrsorozás ellen tiltakozó csíki székelyt mészárolt le a székely községben.

A támadásnak hivatalos jelentések szerint kétszáz, más adatok szerint négyszáz áldozata volt, köztük nők és gyerekek. A katonai fellépés megtörte a székelyek ellenállását, a vérengzés után indult meg a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, ahol csángók fogadták be őket. Nagy részük tíz év elteltével Bukovinában telepedett le. Közülük 1941-ben 4500-an román-magyar egyezmény alapján áttelepültek a Bácskába, ahonnan 1944-ben ismét menekülniük kellett.

Magyarországon a második világháború után kitelepített németek helyén, a Balaton-felvidéken, Tolna és Baranya megyei falvakban találtak új otthonra. A moldvai csángóságba olvadt székelyek végleg a Kárpátok keleti oldalán maradtak.

A bonyhádi megemlékezésen mintegy százan vettek részt, köztük Madéfalváról, Csernakeresztúrról, Marosludasról, illetve az Al-Duna mellől, Pancsováról, Székelykevéről és Hertelendyfalváról érkezett székelyek.

Az évforduló alkalmából a Bonyhád mellett fekvő Kismányokon a székelyek templomaként ismert Magyarok Nagyasszonya templomban tartottak misét, és megkoszorúzták a templom mellett, az öt bukovinai falu emlékére állított kopjafát. Madéfalván hétfőn emlékeznek a Siculicidiumra, többek között a Szent Anna kápolnában tartandó misével és a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes Ember az embertelenségben című táncelőadásával.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.