Potápi: a fiatalok már egységes magyar nemzetben gondolkodnak
Több mint százezer anyaországi és külhoni középiskolás vett részt a Határtalanul program online középiskolai vetélkedőjének első fordulójában, az eredmények azt jelzik, hogy a fiatalok már egységes magyar nemzetben gondolkodnak - közölte a Miniszterelnökség, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt idézve, szerdán az MTI-vel.

A versenyen külhoni és anyaországi középiskolai osztályok mérik össze tudásukat történelemi, irodalmi, földrajzi, néprajzi kérdésekből, amelyekből a Kárpát-medence magyarlakta területeit is közelebbről megismerhetik. A legjobb osztály egymillió forint pénzjutalmat kap, de a fődíjon kívül is több mint ezer díjat és ajándékot oszt ki a nemzetpolitikai államtitkárság a legügyesebb versenyzők között.
A közlemény szerint Potápi Árpád János emlékeztetett: a 2010-ben indított Határtalanul program célja, hogy valamennyi közoktatásban tanuló magyar fiatal legalább egyszer, az állam támogatásával eljusson a szomszédos országok magyarlakta területeire.
Mivel a járványhelyzet miatt az osztálykirándulások most szünetelnek, az online térben szeretnék összekötni a magyarországi és külhoni fiatalokat, akik a játékon keresztül nemcsak a tudásukat bővítik, hanem lehetőségük van az ismerkedésre, a kapcsolatok építésére is - hangsúlyozta.
2021-ben, a nemzeti újrakezdés évében március a közösségek hónapja, a Határtalanul vetélkedő pedig az államtitkár szerint a közösségépítésnek és a nemzeti összetartozás erősítésének is kiváló eszköze a fiataloknál.