2025. június 18., 15:48

Parajd: Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melynek vízét hozott sóval keverik

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik. A strand vízét - melyet korábban a bányából kapott - a Salrom más termelőegységeiből hozott sóval keverik - közölte Nicolae Soltuz, a bányavállalat befektetési igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Parajdon.

Parajd
Szakértők ellenőrzésen
Fotó: MTI

A sóbányát felügyelő hatóságok képviselői a helyszínen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozták: Parajd biztonságos, és a strand megnyitásától a turisták visszatérését várják a bányakatasztrófa nyomán vendégek nélkül maradt székelyföldi településre. Nicolae Soltuz, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) befektetési igazgatója elmondta:

zajlanak az előkészületek a strand újbóli megnyitásához, mely legkésőbb július elsején, de reményeik szerint már korábban megtörténik.

Mivel a medencéket eddig a sóbányából látták el megfelelő telítettségű sós vízzel, a bányakatasztrófa után a magas sótartalmú vizet édesvízzel helyettesítik, melyet a Salrom más kitermelési egységeiből zsákokban hozott sóval keverik, míg elérik a látogatók által megszokott és kedvelt sótartalmat. Az igazgató a Korond-patak elterelési munkálatairól is beszámolt. Elmondta: sikerül tartani az ütemtervet és ennek köszönhetően július elsejére elkészülnek a sürgősségi munkálatokkal. Elmondta, hogy

a régi bányarésznél kis mértékben tágultak a korábbi beomlások, de a bányában lévő vízszint azt mutatja, hogy nem omlottak be újabb sótömbök, melyek nyomán újabb nagy mennyiségű sós víz kerülhetne a Kis-Küküllőbe.

A bányát elárasztó víz sókoncentrációja közelíti a maximális telítettséghez, szinte 311 gramm literenként, így nem fog több sót feloldani a bányaszerkezetből - mondta. Rámutatott: a patakelterelési munkálatok során a régi mederben lévő sós víz okozott ökológiai problémát a Kis-Küküllőn, mivel ez továbbfolyik a folyóba. Felügyelik a jelenséget, a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) és a vízügyi hatóság szakemberei nagy teljesítményű szivattyúkkal, tömlőkkel vezetik át a vizet a patak felső, bánya fölötti szakaszából a létesítmény alatti medrébe.

Az igazgató szerint jövő hét elején kell beszerelni azokat a vezetékeket, melyek átvezetik a bánya felett a Korond-patak vízét, hogy ne érintkezzen a földfelszínnel. A kétméteres átmérőjű vezetékeket vasszerkezettel rögzítik majd a hegyoldalhoz. Luci Ervin, a vízügyi hatóság képviselője arról számolt be, hogy a Maroson levonuló sóhullám az Arad megyei Soborsin (Savarsin) községhez közelít, a magas sótartalmú vizet a Hidroelectrica vízierőműveinek segítségével hígították. Mint mondta,

kedd délután óta a Korond-patak vízének sókoncentrációja is csökken. Mivel már nem dolgoznak a veszélyeztetett terület kritikus szakaszán, így a víz sem szennyeződik.

A víz sókoncertrációját éjjel-nappal felügyelik, szerdán Parajdon a Korond-patak sótartalma literenként 5 gramm volt, míg a folyó alsóbb szakaszán 2-3 grammot mértek literenként. Kövér Orsolya, a román fejlesztési minisztérium államtitkára, a bányakatasztrófával foglalkozó tárcaközi bizottság tagja elmondta: jelenleg a sürgősségi beavatkozások zajlanak, de már a hosszú távú terveken is dolgoznak. A sótalanítási megoldásokat elemzik a Kis-Küküllő esetében és előrejelzéseket végeznek, hogy miként lehetne mélykutak fúrásával ivóvizet biztosítani a katasztrófa miatt vízellátási gondokkal küzdő Kis-Küküllő menti településeknek. A pénzforrásokat is keresik ehhez, mivel költséges munkálatokról van szó - mondta. Közölte, a Hargita megyei prefektúra naponta tájékoztatja a Maros megyeit az esetleges újabb sóhullámról, a bányánál tervezett beavatkozásokról. Gabriel Stetco, a gazdasági minisztérium államtitkára kifejtette: három egységük a helyszínen tájékoztatja a parajdi turizmusban érdekelt vállalkozásokat a kormány által nyújtott de minimis támogatásról, ennek igénylési módjáról, hogy minél többen kérvényezni tudják. Aláhúzta:

Parajd biztonságos, és többet tud nyújtani turisztikai szempontból annál, amit a sóbánya mélyén tapasztalhattak meg a látogatók.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is.

A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.