Őrület az LMP-ben: a pártelnök Szél Bernadettet három évre eltiltották minden párttisztségtől

Hírek.sk 2018. július 19., 09:52

A 24.hu értesülése szerint Szél Bernadettet három évre minden párttisztségtől eltiltotta az LMP etikai bizottsága, amely azzal tette teljesen érthetetlenné döntését, hogy a társelnöknek ennek ellenére nem kell lemondania posztjáról. A 24.hu úgy tudja, nem csak Szélt ítélték el, így járt Schmuck Erzsébet és Ungár Péter országgyűlési képviselő is.

Hadházy Ákos, Demeter Márta, Szél Bernadett és Schmuck Erzsébet LMP-s képviselők az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2018. márciusában Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az LMP etikai bizottsága Szél Bernadett társelnököt és Ungár Péter országgyűlési képviselőt három évre eltiltotta minden párttisztségtől, ennyi ideig kongresszusi küldöttek sem lehetnek. A döntéshozók azért büntették a két politikust, mert az április 8-i választás előtt – a grémium szerint a kongresszus és a politikai tanács döntésével szembemenve – tárgyalt a választókerületi visszalépésekről, azaz szervezte a koordinációt. Ungár ezen kívül a Ron Werber szerződése körüli anomáliák miatt is felel. Úgy tudjuk, az ugyancsak országgyűlési képviselő Schmuck Erzsébet megúszta kétéves eltiltással.

Az ítélet különlegessége, hogy bár Szélt három évre eltiltották a párttisztségektől, nem kell lemondania az elnöki posztról, azaz eltiltása ellenére viselhet párttisztséget.

Ez első körben nehezen érthető szabály, ám ne feledjük, hogy az LMP nem vette fel tagjai közé a választás után Demeter Mártát, az LMP-frakció tagját, Hadházy Ákos korábbi társelnök pedig el is hagyta a szervezetet, mielőtt büntetést kapott volna az etikai testülettől, amely ezúttal sem aprózta el a büntetéseket - írja a 24.hu.
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS