Orbán Viktor: Semjén Zsolt ártatlan
Semjén Zsolt egy ártatlan ember - szögezte le Orbán Viktor a Heteknek adott exkluzív interjúban, melyet Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára osztott meg a közösségi oldalán.
A miniszterelnök a szombaton közzé tett műsorban felvetette: miért pont Semjén Zsoltot pécézték ki?
- jelentette ki a kormányfő.
Hangsúlyozta: "a KDNP-nek van egy nagyon erőteljes keresztény értékrendje, egy ideológiai párt. És a kulcsembere az elnökük. És azzal, hogy őt megpróbálták levadászni, miközben ártatlan, azzal valójában az egyetlen ideológiai alapon álló, keresztény magyar pártot akarták levadászni. És nyilvánvalóan az egyházra is csapást lehetett volna mérni az ő személyén keresztül" - fejtette ki Orbán Viktor.
A miniszterelnök beszélt még az ukrajnai háborúról és az abból való "kimaradás képességéről" is, Európa háborús tervéről, továbbá arról, hogy Brüsszelből, illetve Ukrajnából le akarják váltani a magyar nemzeti kormányt. Kitért az Izraellel való speciális kapcsolatokra, Európa iszlamizációjára és az antiszemita gyűlölethullámra, a legfontosabbnak pedig a demográfia kérdését nevezte. Szerinte a magyar kormány "jól teszi, amit tesz" a családpolitikában.
A kormányfő kifejtette, a magyar alkotmány szerint az állam és az egyház különváltan dolgozik, de bizonyos területeken együttműködik. Az állam csak arra nyújt támogatást az egyházaknak, amire kérnek - tudatta a miniszterelnök, hangsúlyozva ugyanakkor az egyházaknak az oktatás, az egészségügy, a gyermeknevelés, a szociális ellátás területén végzett szolgálata mellett a vallási közösségek létezését önmagában is értéknek tekinti.
"Önmagában az egyházak létezése, jó tesz, szükséges dolog Magyarország számára" - mondta. Azt a tényt, hogy a kereszténység és a nemzet jövője össze volt kötve több mint ezer éven keresztül, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az elvárható egy magyar miniszterelnöktől, hogy mondja azt, hogy minél több vallási alapon álló lelki közösség létezik, annál jobb Magyarország számára - hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök szavai szerint Európában ma minden választás tétje az, hogy sikerül-e elérnie a brüsszeli bürokratáknak, hogy olyan kormányok legyenek a nemzetállamok élén, amelyek követik Brüsszel utasításait. Ahol nem ilyen kormányok vannak, azokat le akarják váltani, ahol pedig győzelemre állnak a patrióták, azokat megakadályozzák ebben.
Magyarország azt támogatja, hogy a tagság helyett jöjjön létre stratégiai megállapodás az Európai Unió és Ukrajna között, amely szabályozza egyebek mellett a kereskedelem, a munkavállalás, az ott élő kisebbségek kérdését, az esetleges biztonsági garanciákat - közölte a kormányfő. A megállapodás garantálná, hogy Ukrajna meg tudja őrizni független állami létezését, ami most nincs meg. Ukrajnát jelenleg az EU tartja el, de a pénz nagy része nem az ország működtetésére, hanem a háborúra megy el. Elégetjük a fronton az eurómilliárdokat - mondta, hozzátéve, a magyar kormány számításai szerint eddig Európa elégetett 175 milliárd eurónyi összeget.
Orbán Viktor kivételes helyzetnek nevezte, hogy az EU nem tárgyal az oroszokkal, miközben azt mondja, ez a mi háborúnk. Szavai szerint ezzel Magyarország nem ért egyet, "ez nem a mi háborúnk, de tárgyalni azért kellene". Az amerikai fordulat eredményeként az EU több száz milliárd dollár értékben fog amerikai fegyvereket megvásárolni, amiket utána odaad Ukrajnának.
A kormányfő rámutatott, a megoldás felé vezető útnak az amerikai elnök húszpontos békejavaslata tűnik. Elmondása szerint Magyarország is ezt támogatja. Az Európában erősödő antiszemita és homofób jelenségek okának a miniszterelnök azt látja, hogy a migrációval beáramló sokmilliós tömegben ezek hagyománya, támogatottsága jóval magasabb, mint ahova ez visszaszorult a kontinensen.
- mondta.
Orbán Viktor hangsúlyozta, ha nem indítja el a kormány 2010-ben családpolitikai intézkedéseit, ma 200 ezerrel kevesebb gyermek lenne Magyarországon. Minél több forrást a családok támogatására kell fordítani, a gyermekvállalás kérdésébe nem szabad beleszólni, de bátorítani kell - mondta.