Orbán Viktor – nem középiskolás fokon

Nem én állítom, de aláírom, amit Schiffer András, kormányközeliséggel nem vádolható volt képviselő mondott: mintha az innovatív, elemzői, önálló politikai gondolkodás kezdene kiveszni az európai politikából. Sajnos nemcsak mintha. Valóban eltűntek az olyan vezetők, akiknek műveltségük, stratégiai képességük és főleg bátorságuk révén kijutna az államférfi jelző.

A legtöbb európai politikus vagy simán karrierista, bólogató János, vagy egyszerűen gyáva. Orbán Viktor magyar miniszterelnök fényes kivétel ez alól, ráadásul rendelkezik azzal az előnnyel, hogy kertelés nélkül, nyíltan beszél.

A szabadegyetemen elmondott mostani elemzését ezért is előzte meg felfokozott várakozás. Az emberek szeretnének reménykedni, de az igazságra még inkább ki vannak szomjazva. Ráadásul utoljára három éve volt alkalma többezres tömegnek hallgatni a kormányfőt.

Aki a magyar belpolitikai helyzet elemzését várta, ezúttal csalódhatott, hiszen arra a tavaszi – zsinórban harmadik – elsöprő győzelem után most nemigen volt szükség. A képlet azóta profánul egyszerű s egyben félelmetesen összetett: a régió egyik legeredményesebb országának helyzetét a világpolitika földrengésszerű változásai determinálják, s ebben a helyzetben kell a magyar kormánynak lavíroznia. Erről beszélt Orbán Viktor, s arról, hogy a világjárvány, a szomszédháború, a recesszió mellett a régi nagy kihívások állnak előttünk.

Ebben a helyzetben kell talpon maradni. A rengeteg külső hatás és nyomás ellenében kell zsonglőrködni, kitörési pontokat keresni, illetve megszabni az irányt, hogyan lehet megtartani a békét és a fejlődést a minden oldalról szorongatott Magyarországon.

Nem szeretném leiratát adni a beszédnek, azt bárki elérheti az interneten, kivonatolni pedig nehéz lenne a sok lényegre törő megállapítást. Csak távirati stílusban: száz éve még a Nyugat demográfiai hanyatlásáról beszéltünk, de mára elértük a hatalmi és az erőforrások fölötti tulajdon hanyatlását is.

A miniszterelnök nem először fogalmazta meg, hogy 2030-ra kell fókuszálni, ekkorra várható fordulat a nyugati féltekén. Véleménye szerint ekkorra érnek be azok a társadalmi folyamatok, amelyek az USA-ban és Nyugat-Európában zajlanak. (Zárójelben jegyezzük meg: hogyan fognák föl ezt azok a politikacsinálók, akik nemhogy tíz évre nem tudnak előre gondolkodni, de azt sem tudják eldönteni, holnap mi a teendő.) Addig azonban olyan tektonikus mozgások között élünk, amelyek józan megoldásokat kívánnak.

A Nyugat ránk akarja kényszeríteni a végzetet, amit a demográfia, a migráció jelent, a gendert, ami nem kevésbé veszélyes, s bár háború van és háborús válság, infláció, ez csak paravánt von a demográfia, a gender és a migráció elé. Pedig a jövőnk ezeken a kérdéseken fordul meg. Eddig 86 magyar ember halt meg egy idegen háborúban, amit a szerencsésebb, távoli országok képtelenek megérteni.

A háborúról szólva elmondta, a Nyugat stratégiája megbukott, hiszen elutasították az oroszok biztonsági igényeit, s ezt most az oroszok fegyverrel akarják kikényszeríteni. Olyan kocsiban ülünk, amelynek mind a négy kereke defektet kapott, hiszen Ukrajna nem nyeri meg a háborút, a szankciók nem rendítik meg Moszkvát, helyette a Nyugat fog megrendülni. Ráadásul a világ többi része demonstratíve nem állt a Nyugat oldalára.

Fotó:  MTI

A háború ráadásul elnehezíti a viszonyunkat a barátainkkal.

Továbbgondolva ezt, megfejelve az északi barátainktól érkező üzenettel, amely szerint a V4-eknek V3-má kellene válniuk, feltehetjük a kérdést: milyen érdekek írhatták felül ilyen hirtelen azt az együttműködést, amely sikeres volt (sőt az EU legsikeresebb formációjának számított), és hogyan lehet a Visegrádi Négyek közül kizárni éppen a névadót? De ezt majd eldöntik cseh, szlovák és lengyel barátaink. Hacsak nem lesz késő, mire rádöbbennek, milyen összefogást dobtak el maguktól pillanatnyi érdekek miatt.

A 2014-es sorsdöntő beszédéhez hasonlóan, amikor a magyar miniszterelnök behozta a köztudatba az illiberális demokrácia fogalmát (amelyen azóta is rágódnak a nyugati politikusok és a mainstream sajtó), ezúttal is felvillantott egy új meghatározást: a poszt-Nyugat kategóriáját. Ezalatt azt értette, hogy a Nyugat már nem képes az önreflexióra, elveszítette ellenőrzését a létét meghatározó folyamatok fölött.

Persze, nem várhatjuk el, hogy ezeknek az országoknak a vezetői egyik napról a másikra kijózanodnak, hiszen a nyugat-európai politikusok összekeverik a diagnózis és a gyógyítás fogalmát. A bajok forrásának keresése helyett szikével hadonásznak, miközben a műtét közben hátulról még a könyöküket is lökdösik.

A poszt-Nyugat fogalom várhatóan ismét bírálatözönt szül majd Párizstól Berlinig, és nem nehéz kitalálni (hiszen ezt fújják már jó ideje), Orbán Viktort azzal fogják vádolni, hogy temeti a Nyugatot.

Eddig is azt szajkózták, hogy Orbán „kizárta Magyarországot”, sarkosabb megfogalmazásban „az ilyen politikusnak nincs helye az európai klubban”. Pedig a diagnózis egyértelmű, s ha jobban odafigyelnének a kórisme meghatározására, talán a hasznos idióta szerepköréből kilépve és némi bátorságot tanúsítva akár tenni is tudnának a negatív folyamatok megfékezéséért.

Orbán Viktor elemzésének középpontjában az a megállapítás szerepelt, hogyan lehet kimaradnia Magyarországnak a globális recesszióból, hogyan lehet egy ország lokális kivétel. Arra a kijelentésére pedig valószínűleg csak a vájtfülűek figyeltek fel, hogy Magyarországnak új szerződéseket kell majd kötnie az EU-val, az USA-val, Oroszországgal, Kínával. Akárcsak arra is, hogy a világ tartozik nekünk, és ezt be is fogjuk hajtani. Ez már nem a gumicsont kategóriája, és vélhetően okoz majd némi fejtörést a Lajtától nyugatra, vajon mire gondolt Orbán Viktor, és mit akart ezzel üzenni?

Megjelent a Magyar7 2022/30. számában.