2026. április 10., 17:34

Orbán Viktor: hárommillió szavazat elég lesz a többséghez

Én holnapután hárommillió szavazatot szeretnék összegyűjteni, és az bőven elég lesz a többséghez - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az ATV Mérleg című műsorának pénteken délután adott interjúban, amikor a választás utáni esetleges koalíciókötésről kérdezték.

orbán
Fotó: MTI

Szerintem lehet hárommillió olyan magyar, aki megértette, átgondolta és elfogadta - részben vagy egészben - azt, amit tanácsoltunk vagy mondtunk - tette hozzá, kiemelve, "nekünk nincsen B tervünk", mert az gyengíti az A terv sikerének esélyét.

A kormányzati terveiről szólva jelezte: erről a megnyert választás után lehet beszélni, de a Belügyminisztérium feladatkörét nem szűkítené, inkább bővítené.

A Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszternek szánt szerepről szólva közölte: elgondolása szerint az ő feladata lenne kitárgyalni az önkormányzati vezetőkkel a terület új feladatleosztási és finanszírozási rendszerét.

Orbán Viktor: a nyugatiak hallgattak le bennünket, mert azt akarják, hogy ukránbarát kormány legyen

A nyugatiak voltak azok, akik a szolgálataikon keresztül lehallgatták a magyar kormány tagjait, mert azt akarják, hogy ukránbarát kormány legyen Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az ATV Mérleg című, a Youtube-on élőben közvetített műsorában, hozzátéve, hogy az igazságügyi minisztert bízta meg az ügy kivizsgálásával.

Orbán Viktort arról kérdezték, hogy az elmúlt hetekben nyilvánosságra került több, a magyar és az orosz külügyminiszter közötti telefonbeszélgetés, illetve az orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetésének leirata is. Dolgoznak "ránk is", meg "dolgozik itt mindenki mindenkire a képességek függvényében" - válaszolta arra a kérdésre, hogy a titkosszolgálatok a magyarokra vagy az oroszokra dolgoznak.

A miniszterelnök kijelentette: "Magyarország azért kerülhetett a titkosszolgálati érdeklődéseknek a homlokterébe, mert a nyugatiak, akik szerintem a szolgálataikon keresztül lehallgattak bennünket, azok azt akarják, hogy ukránbarát kormány legyen Magyarországon".

Hozzátette: a nyugatiak be akarják hozni Ukrajnát az Európai Unióba, azt akarják, hogy Magyarország ne blokkolja az Ukrajnának szánt hitelt, és adjon fegyvereket is. Ebbe akarnak bennünket beletolni, és nem szégyellnek ennek érdekében felhasználni bármilyen, akár titkosszolgálati eszközöket sem - jegyezte meg.

A beszélgetések nyilvánosságra kerülését a miniszterelnök bűncselekménynek nevezte, jelezve, hogy az igazságügyi minisztert bízta meg azzal, hogy a helyzetet áttekintse, minden részletre kiterjedően folytasson le vizsgálatot és tegyen javaslatot - értelemszerűen a választás után - arra, hogyan kell "megerősíteni a védelmünket".

Hozzátette: az ügy nem lepi meg nagyon, mert az orosz elnökkel való beszélgetései nyílt vonalakon szoktak történni, az oroszok "sosem kérnek szupertitkos védett vonalat". Azt is mondta: nincs semmi olyan az orosz elnök és a magyar miniszterelnök megbeszéléseiben, ami ne bírná ki a nyilvánosságot. Ezért - fűzte hozzá - ezt nem rója fel a magyar titkosszolgálatnak. Szijjártó Péter külügyminiszter beszélgetéseinek nyilvánosságra kerülését aggasztóbbnak nevezte, jelezve, jól meg kell majd érteni, hogy "ki milyen vonalon beszélt".


 

 
Megosztás
Címkék