Orbán Viktor: az európai vezetők háborúba akarnak menni
Az európai vezetők háborúba akarnak menni, részben a hadiipari vállalatok érdeke miatt, de azért is, mert belebukának, ha elismernék, hogy ez a háború "el lett rontva" - emelte ki a miniszterelnök a Digitális Polgári Körök (DPK) háborúellenes gyűlésén Nyíregyházán szombaton.
Orbán Viktor elmondta, soha nem volt még ilyen aktuális egy háborúellenes rendezvénysorozat, mert az európaiak háborúba akarnak menni.
Tőlünk nyugatra a vezetők azt gondolják, hogy az oroszokat most le lehetne győzni Ukrajna területén, és ez előnyökkel járna. Először adtak pénzt, adtak fegyvert, és most már előkerült, hogy ha nagyon muszáj, akkor katonát is - figyelmeztetett.
Hozzátette: a háború üzlet is, a hadiiparhoz kapcsolódó üzleti körök egyre nagyobb befolyással rendelkeznek a politikára. Másfelől annak beismerése, hogy ez a háború el lett rontva, és nem folytathatjuk tovább, alapvető földrengést okozna az európai politikában - hangsúlyozta.
Megjegyezte ezt is, még nem tartanak ott, hogy rákényszerüljenek ennek a bevallására, de ez el fog jönni, éppen úgy, mint a migráció kérdésében. Kiemelte ugyanis:
Felszólalt az összejövetelen a kényszersorozás áldozatává vált kárpátaljai Sebestyén József nővére, Sebestyén Márta, aki öccsére emlékezve elmondta: Sebestyén József sírja zarándokhellyé vált, a kényszersorozók hírhedt neve, a TCK pedig szitokszó lett.
Öccsének már a születése is csoda volt, azt hitték, nem marad életben, az orvosok lemondtak róla. Munkácson volt kisbabaként 1,5 hónapig, "a sors kegyetlen fintora, hogy 45 évvel később Munkácson végeztek vele kegyetlenül" - mondta.
Hozzátette, József mosolygós kisgyerek volt, akit mindenki szeretett. Felnőttkét panziót üzemeltetett, élte a mindennapokat, szerette Beregszászt, a szülővárosukat. Magyarként és magyar állampolgárként
- fogalmazott Sebestyén Márta. Elmondta: a család nehezen dolgozza fel József halálát, anyjuk 75, apjuk 78 éves, ők nagyon szenvednek, de nem akarják elhagyni a szülőföldjüket, nem akarnak Magyarországra jönni, ott szeretnének meghalni - közölte. Sebestyén Márta elárulta, hihetetlen szeretetnyilvánítást érez az emberek részéről a tragédia óta, tisztelettel beszélnek a testvéréről és megköszönte a magyar kormány segítségét, azt, hogy nem engedték el a kezüket.