Orbán Viktor: a magyar uniós elnökség kiemelt célja a demográfiai helyzet javítása Európában
A magyar uniós elnökség kiemelt céljai között szerepel a demográfiai helyzet javítása Európában - mondta a miniszterelnök pénteken Berlinben miután tárgyalt Olaf Scholz német kancellárral.

Orbán Viktor arról beszélt, szeretné, ha a kormányok segíteni tudnának egymásnak abban, hogyan lehetne még inkább támogatni a családokat.
Természetesen a migráció is szerepel a témák között: mindent megtesznek annak érdekében, hogy Európa továbbra is az európaiaké maradjon - jelentette ki a miniszterelnök.
Magyarországnak kiemelt szerepe van a német ipar működésében, mi pedig munkahelyeket, gazdasági növekedést és adóbevételeket remélünk, "ez a gerince a német-magyar kapcsolatoknak" - jegyezte meg.
Hangsúlyozta azt is, hogy az EU világgazdaságon belüli versenyképességét növelni kell. Magyarország készen áll arra, hogy az európai versenyképességet növelni képes nagy tervet letegyen az asztalra, erről már tárgyalnak is a többi tagállammal - jelezte.
A cél az, hogy Európa ne elzárkózzon, ne a félelem logikája mentén reagáljon a világ változásaira, hanem a gazdasági kapcsolatokat kiterjessze, a kapcsolatrendszert az egész földgolyón erősítse, ne bezárkózzon, hanem álljon készen a versenyre - fejtette ki.
Orbán Viktor közölte, tisztázták a német kancellárral, hogy a Magyarország és Manfred Weber közötti konfliktusok nem német-magyar konfliktusok, nem terhelik meg a német-magyar együttműködést, ezek Brüsszel és Magyarország közötti konfliktusok.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, Manfred Weber "hungarofób ember, gyűlöli a magyarokat", a magyarokat hibáztatja, hogy nem lett európai bizottsági elnök, "az egyik legrégebbi ellenfelünk, ellenségünk az európai politikában".