Orbán Balázs: Magyarország példa arra, hogy a keresztény civilizációhoz való ragaszkodás lehetséges Európában és a siker kulcsa is
Az európai integráció alapkövét kereszténydemokrata vagy keresztény meggyőződésű politikusok tették le, ma azonban az Európai Unió mai vezetői nemcsak nem értik a közös, keresztény indíttatású alapokat, de mintha azok felszámolására törekednének - mondta Orbán Balázs a 30. Becket Szent Tamás emlékünnepségen szombaton Esztergomban.
Sorra jelennek meg olyan tanok, amelyek szerint a család, a nemzet és minden természetes közösség lecserélhető keret. Mint ahogy végső soron lecserélhető a népesség is, amely túlságosan ragaszkodik a hagyományaihoz - tette hozzá a miniszterelnök politikai igazgatója.
"Magyarország az élő példa arra, hogy a keresztény civilizációhoz és a keresztény társadalmi tanításhoz való ragaszkodás nemcsak lehetséges Európában, hanem a siker kulcsa is" - jelentette ki. Orbán Balázs kiemelte, a magyar kormány elsőként és szinte azonnal felemelte szavát az illegális migráció ellen, mert felismerte, hogy az Európába való beáramlás átírja a kontinens kulturális térképét és feszültséget szít a társadalmakon belül.
A nyugati világban egyedülálló módon, családalapú társadalmat építettünk. Az országban megtermelt érték több mint öt százalékát családtámogatásra fordítjuk, így 200 ezerrel több gyermek születhetett meg 2010 és 2015 között, mintha nem tettük volna mindezt - mondta a politikus. Orbán Balázs leszögezte, hogy a keresztény társadalmi tanítás megjelenik a gazdaságpolitikában is, amikor munkaalapú társadalmat építenek, valamint véget vetettek annak, hogy globális nagyvállalatok olyan haszonra tegyenek szert, amely megfosztja a magyar embereket az előrelépés lehetőségéről.
Hozzátette, a kormány sok támadást kapott Európában a keresztény értékek melletti kiállásért, de semmiért sem kaptak olyan támadásokat, mint a békéért való kiállásért.