2021. június 17., 18:17

Orbán: A liberális gőzhengerek ismét elindultak Magyarország ellen

Most a pedofilokat radikálisan büntető, a gyermekeinket pedig radikálisan védelmező új törvények miatt verik félre az európai harangokat. Hiába, a mozgalom örök, már nem a „világ proletárjai egyesüljetek”, hanem a „világ liberálisai egyesüljetek” az új jelszó. Ez persze erősíti azt a közép-európai meggyőződést, hogy ma a liberális voltaképpen a diplomás kommunista, írta Orbán Viktor csütörtökön a miniszterelnok.hu portálon.

Orbán Viktor
Orbán Viktor
Fotó: Facebook - Orbán Viktor

Orbán Viktor magyar kormányfő szerint "a Magyarország ellen folytatott mostani baloldali kampány újabb bizonyíték arra, hogy ma a baloldal a szabadság ellensége, mert szólásszabadság helyett általuk definiált politikai korrektséget, véleménypluralizmus helyett pedig véleményhegemóniát akarnak a maguk számára.

Pedig az új magyar törvény semmilyen magasztos eszmébe vagy európai jogszabályba nem ütközik".

Orbán szerint

"az új magyar törvény csak világosan rögzíti, hogy a gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet. Az iskolai nevelés nem állhat ellentétben a szülő akaratával, az legfeljebb csak kiegészítő lehet, formáját és tartalmát pontosan meg kell határozni, és a szülők egyetértéséhez kell kötni".

A magyar miniszterelnök úgy véli, "a szülők joggal várják el azt is, hogy olyan felületeken, amelyeket gyermekeink korlátozás nélkül használnak, se pornográfia, se öncélú szexualitás, se homoszexualitás, se nemváltoztató programok ne legyenek elérhetőek. Ezeket a korlátozásokat is sebészi pontossággal meg kell határozni".

Hangsúlyozza: "Magyarországon senki sem szól bele abba, hogy a felnőttek miként élnek. Felfogásunk szerint a felnőtt szabad embernek nem valamiféle világi hatóság előtt kell számot adnia az életéről, hanem a Jóisten ítélőszéke előtt, ha annak eljön az ideje", írja a miniszterelnök.

"Ezért a magyar törvény nem vonatkozik a 18 év feletti felnőttek életére, szexuális szokásaira, sem az ő saját, felnőtt nyilvánosságukra.

Sőt, a magyar társadalom európai kontextusban az egyéni szabadság és a tolerancia mellett leginkább elkötelezett európai népek közé tartozik".

Ennek okai a magyar kormányfő szerint "kulturális hagyományainkban, a keresztény szabadságban, a nemzeti szabadságért vívott harcokban és a kommunizmus és a kommunista önkény mély megvetésében gyökereznek".

A magyar szabadság nemcsak a politikai szabadságot, választást, szólás-, gyülekezési és egyesülési szabadságot jelent, hanem jogot, hogy saját belátásunk szerint védjük a családjainkat, és neveljük a gyermekeinket

- vélekedik Orbán Viktor.

Törvényünk méltó folytatása az európai szabadsághagyományoknak. Éppen most indult a vita Európa, vagyis gyermekeink jövőjéről. Itt vagyunk, állunk a viták elébe, olvasható Orbán írásában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.