2018. augusztus 1., 09:42

Nincs Gyárfás Tamásra nézve bizonyító erejű irat a nyomozók kezében - állítja a védőügyvéd

Nincs Gyárfás Tamásra nézve bizonyító erejű nyomozati irat a nyomozók kezében Fenyő János meggyilkolása kapcsán - mondta a Magyar Időknek Bánáti János ügyvéd.

gyarfas-ugyvedje.jpg
Fotó: Havran Zoltán

A húsz évvel ezelőtti merénylet megrendelésével meggyanúsított Gyárfás Tamás védője a lap szerdai számában közölte, hogy a teljes nyomozati iratcsomagot még nem kapták meg, még néhány irat, illetve hangfelvétel lehet a ki nem adott anyagok között. Az anyag döntő részét megkapták a Nemzeti Nyomozó Irodától (NNI), elsősorban azokat, amelyek a korábbi eljárást, az alapüggyel kapcsolatos nyomozást tartalmazzák, azonban a felbujtásra vonatkozó nyomozás esetében vannak visszatartott iratok - mondta.

Hozzáfűzte, hogy ezt a védelem részéről megpanaszolta, de hétfő estig még nem jött válasz erre az ügyészségtől.

A Magyar Idők értesülései szerint az át nem adott dokumentumok között lehet annak a védett tanúnak a vallomása is, aki Fenyő János médiavállalkozó 1998-ban történt meggyilkolásának előzményeiről beszélt a nyomozóknak.

Bánáti János leszögezte, a nyomozati iratokkal, a bizonyítékokkal összefüggésben ő és ügyfele is csak azt követően fognak nyilatkozni, ha már a rendőrségnek megtették a szükséges észrevételeket.

A lap úgy tudja, Gyárfás Tamás visszakapta az útlevelét és a napokban Glasgow-ba utazik, ahol részt vesz az Európai Úszószövetség Bureau ülésén.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.