2018. május 22., 17:58

Népművészeti fesztivál Zselízen

Június 8-10. között idén is megrendezésre kerül a Garam menti kisvárosban a felvidéki magyarság legrangosabb folklór eseménye, az Országos Népművészeti Fesztivál. Az 52. alkalom küldetése nem más, mint a hagyományápolás, a különböző nemzetiségek kultúrájának tiszteletben tartása és megőrzése, mely a megmaradás záloga és szimbóluma lehet a szlovákiai magyarok körében.

Országos népművészeti fesztivál

Célja továbbá képviselni és képviseltetni a hagyományos népművészetet, főleg a zenés és táncos formáját. A résztvevők nemcsak szlovákiai táncosok, zenészek, kézművesek, énekesek, mesterek, hanem anyaországiak is képviseltetik magukat, illetve a többségi nemzet nívós előadói is színpadra lépnek.

Évről évre tartalmasabb, szervezésében és műsorkínálatában színvonalasabb és látogatottabb a 2016-ban szülővárosába, Zselízre visszatért Országos Népművészeti Fesztivál. A soron következő is ilyennek ígérkezik, és a Városi Parkba várja mindazokat az érdeklődőket, akik a népművészet jegyében szeretnék ezt a hétvégét eltölteni. A fesztivált a hagyományokra alapozva rendezi meg a Csemadok Országos Tanácsa és a zselízi helyi szervezete mellett Zselíz Város Önkormányzata és a Tisztaforrás Alap. A fesztivál Program Tanácsa már hetek óta a részletek kidolgozásával van elfoglalva, hogy ebben az évben közösségformáló szerepe még inkább kiteljesedjen.

„Nagyon-nagyon bízunk abban, hogy a kulturális minisztérium által létrehozott Művészetekért Alap, amely a magyar kisebbségi kultúra támogatására is jött létre, kiemelt költségvetéssel úgy tudja támogatni a fesztivált – zárójelbe mondom, hogy csak reménykedhetünk, hogy állandó jelleggel ezt az összeget megkapjuk –, hogy az a titok, az nem csak titok marad, mert hisz a fesztiválunkat, már az 50. -et is, azzal a céllal kezdtük felépíteni, hogy hosszútávú tervben gondolkodhasson nemcsak a Csemadok tagsága, hanem a magyar kisebbség – Pozsonytól Nagykaposon túlig” – tájékoztatott Juhász Eszter fesztiváligazgató.

A szervezők célja továbbra is változatlan, a felvidéki magyarság legnagyobb országos találkozóhelyévé és szakmai rendezvényévé válni. Mindemellett átfogóan megmutatni a népművészeti hagyományt és továbbélését biztosítani. A fesztivál műsora idén is három helyszínen, változatos programmal szól majd a közönséghez. A teljesség igénye nélkül például péntek este a nagyszínpad a gömöri hagyományörzőké és a Szőttes Kamara Néptáncegyüttesé, de bemutatkoznak Nyitra megye éneklőcsoportjai és a zselízi 35 éves Franc Schubert Vegyeskar is. Lemezbemutató koncertet ad a Varjos zenekar, illetve Fitos Dezső és Társulata előadásában a Falusi Színek című előadást láthatja majd a nagyérdemű. Színpadra lép a Szlovák Állami Népi Együttes, valamint Berecz András és Berecz István is. Lesz konferencia, élő kiállítás, kisszínpad és gyermekprogramok, a Pajtában táncház és mulatság, illetve a nagyszínpadon többszáz hazai néptáncos, előadóművész, muzsikus, kórusok és meghívott vendégek követik majd egymást, de fut majd a falusi színjátszók ekhós szekere is.

„Az idén szombaton két előadás lesz, illetve három. Az ipolysági Csillagszórók a gyerekszekciót képviselik, jön Lajos András a bordalos műsorával, aztán Gál Tamás az örökérvényű és ilyen helyre kitalált A helység kalapácsa című előadásával. Vasárnap három előadás lesz, abból szintén egy gyerekelőadás. Idén a dunaszerdahelyi Fókusz Gyermekszínpad Lúdas Matyi előadása, jön a Pápai Szó és Kép Színpad, aki La Fontaine mesékből kreált egy nagyon zseniális vásári előadást” – mondta a program kapcsán Szabó Csilla rendező. Lajos András Soóky László: Egy disznótor pontos leírása című előadását pedig vasárnap délután láthatja a közönség a nagyszínpadon.

A szerkesztett műsorok rendezői most is gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakemberek, ahogyan a Magyar Nemzeti Táncegyüttes oszlopos tagja ifj. Juhász Sándor is, aki idén ismét az ifjúsági tánccsoportok műsorát állítja össze.

„Több szempontból is összetett a dolog. Mint művészileg, mint technikailag, mert minden évben más a feladat, habár mindig ugyanabból az alomból válogat az ember, szerencsére, vagy hát nem szerencsére… Ezt mindig a szituáció adja, de mindenféleképpen építkezünk” – fűzte hozzá ifj. Juhász Sándor rendező.

A fesztivál csatlakozott az Európai Unió Kulturális Örökség Európai Éve 2018 kezdeményezéséhez, melynek kapcsán számos eseményre kerül sor Európa-szerte, és a polgárok még inkább megismerhetik és magukénak érezhetik kulturális örökségüket. Ennek megtapasztalása Zselízen is adott lesz, de nemzeti identitásunk és megmaradásunk szempontjából is meghatározó a szerepe.

A fesztivál védnökségét ebben az évben Rigó Konrád kulturális államtitkár mellett Csenger Tibor, Nyitra Megye alispánja, valamint Juhász András, Zselíz Város polgármestere is vállalta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.