Nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a külhoni magyar szervezetek vezetői
Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) stratégiai igazgatója, és több más felszólaló is azt kérte az anyaországi politikusoktól, hogy emeljék ki a nemzetpolitika ügyét a pártcsatározások szintjéről.
Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese történelmi esélyként értékelte, hogy az Országgyűlésből kiszorultak azok a posztkommunista erők, amelyek a külhoni nemzetrészek ellen uszítottak.
Jelezte: a Fidesz készen áll a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédre a nemzetpolitikai konszenzus kialakítása érdekében.