Nem kell befizetnie a bírságot annak a román politikusnak, aki a "lovak nyelvének" nevezte a magyart
Az olyan szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban, mint Csád, Togo vagy Burundi az ilyenért jól megvesszőzik az embert. Nem úgy Romániában! A sovinizmusába teljesen belehülyült egykori kolozsvári polgármestert, Gheorghe Funart a Kolozsvári Táblabíróság felmentette, így nem kel megfizetnie a rá kiszabott bírságot ostoba, soviniszta kijelentései miatt.

Gheorghe Funar 2014-ben a romániai elnökválasztás egyik független jelöltje volt. Egy tévévitában, ahol jelen volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség akkori szenátora, Tánczos Barna, Funar a "lovak nyelvének" nevezte a magyart, miután Tánczos vette a bátorságot, és nem csak románul, de magyarul is köszöntötte a tévénézőket.
Funarban itt eltörhetett valami, hiszen odafordult a műsorvezetőhöz és azt mondta:
Tánczos, ahogy az ilyenkor illik, nem ököllel, hanem a törvény erejével próbált meg elégtételt venni Funaron, ami elsőre úgy tűnt, sikerülni is fog. Románia Országos Diszkriminációellenes Tanácsa akkor úgy döntött, Funarnak 2000 lejes, kábé 410 eurós bírságot kell fizetnie. Funar persze nem hagyta annyiban a dolgot, öt éven keresztül pereskedett "igazáért", mire a napokban megszületett a Táblabíróság ítélete, jogtalanul bírságolta meg őt a Diszkriminációellenes Tanács. Annak és Tánczosnak így most térítenie kell a román politikusok között is viccszámba menő Funar perköltségét, ha csak 15 napon belül meg nem fellebbezik az ügyet.