Mindszenty József és a felvidéki magyarság kálváriája - interjú Bukovszky Lászlóval
Mindszenty József bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek 50 évvel ezelőtt, 1975. május 6-án hunyt el Bécsben. Életével kapcsolatban már számtalan írás és könyv megjelent. Az is közismert, hogy a kommunista hatalom által kezdeményezett, az egyházak ellen indított támadás részeként egy koncepciós perben, 1949 februárjában életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték, és csak 1956. október 30-án szabadult, majd az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverését követően a budapesti amerikai nagykövetségen talált menedékre, ahonnan 1971-ben Ausztriába távozhatott.
A róla szóló írások és könyvek jegyzékét böngészve a világhálón azonban nem találkoztam azzal a kiadvánnyal, amely 2016-ban jelent meg a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet gondozásában A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója címmel. Szerzője dr. Bukovszky László történész-levéltáros, aki jelenleg a Galántai Művelődési Központ igazgatója. A szerzővel a könyv születéséről, illetve Mindszenty hercegprímás és a felvidéki ellenállási mozgalom közötti kapcsolatról beszélgetünk.
Hogyan született meg ez a munka, amely az 1945–1949 között üldözött felvidéki magyarság illegális ellenállási küzdelmeinek egy korábban nem különösebben tanulmányozott fejezetével foglalkozik? Azt már eddig is tudtuk, hogy a jeles irodalmárok: Fábry Zoltán, Szalatnay Rezső és Peéry Rezső milyen sokat fáradoztak azért, hogy a világ tudomást szerezzen a felvidéki magyarok pokoljárásról, viszont az Arany A. László nyelvész körül szerveződő mozgalomról legfeljebb sejtéseink lehettek.
1945 második felétől már nyilvánvalóvá vált, hogy a csehszlovákiai magyarokat kollektíven teszik felelőssé az országban 1938 után bekövetkezett fejleményekért. A hatóságok sokféle módon törekedtek arra, hogy jogaiktól megfosszák és egzisztenciálisan ellehetetlenítsék a magyarságot. A már említett írók mellett fiatal értelmiségiek, katolikus papok, református és evangélikus lelkipásztorok is szót emeltek a jogtalanságok ellen, és létrehozták Szlovákia magyarok lakta vidékein a Népi Szövetséget, amely természetesen illegálisan és szigorúan konspiratív keretek között fejtette ki tevékenységét.
A Népi Szövetség egyébként az akkoriban létrejött mintegy tucatnyi illegális csoportosulás között a legjobban szervezett volt és Szlovákiának mind a keleti, mind a nyugati felében voltak tagjai, akik viszont többnyire nem is tudtak egymásról. Elsősorban Magyarországon, a különböző pártok körében kerestek kapcsolatokat, de a magyar katolikus egyház és annak vezetője, Mindszenty József volt az, aki igazán szívügyének tartotta ezt a kérdést.
Milyen forrásokat talált, minek alapján dolgozhatott?
Levéltárosként a csehszlovák titkosrendőrség dokumentumait kutatva olykor az élet sodor az ember látókörébe olyan iratokat, amelyek felkeltik az érdeklődését. Amikor a Nemzeti Emlékezet Intézetében, majd pedig a csehországi Állambiztonsági Szolgálatok levéltárában töltöttem be vezető tisztséget, első dolgom volt, hogy megnézzem, milyen magyar vonatkozású anyagok találhatók ott. Kezembe került az a két vagy három doboznyi anyag is, amely Arany A. Lászlóval volt kapcsolatos, és akkor döntöttem el, hogy ezzel behatóbban kell foglalkozni, mert mindez szinte teljesen ismeretlen a felvidéki magyar közvélemény előtt.
Ezekben nemcsak a sérelmeket sorolták, hanem bizonyos megoldásokra is javaslatokat tettek, illetve felhívták a figyelmet azokra a szociális gondokra is, amelyek az üldözött magyar családokra, elbocsájtott közalkalmazottakra nehezedtek.
Hogyan került előtérbe az a lehetőség, hogy a felvidéki magyar papok az akkoriban hercegprímássá kinevezett Mindszenty József bíborossal keressék a kapcsolatot és megnyerjék őt az üldözött felvidéki magyarság ügyének szószólójává?
Ez szinte magától adódott, hiszen a bíboros a magyar katolikusok vezetője volt, és tudatában volt az egyházakra leselkedő kommunista fenyegetésnek, amely a szovjet érdekszférába került valamennyi országban kitapintható volt. A felvidéki magyarság esetében mindezt még a módszeres magyarüldözés: a kitelepítések, a csehországi deportálások és a reszlovakizációnak nevezett ördögi csapda is tetézte, ami ellen már csak azért sem volt könnyű védekezni, mert időközben Csehszlovákia és Magyarország megkötötte a lakosságcseréről szóló egyezményt.
Természetesen a csehszlovák hatóságok ezt nem nézték jószemmel, már csak azért sem, mert a magyar közjogi méltóságok között éppen Mindszenty hercegprímás volt a legaktívabb és a legkövetkezetesebb védelmezője a felvidéki magyarságnak.
Mivel mind Csehszlovákiában, mind Magyarországon az egyházellenesség a hivatalos politika meghatározó eleme lett, a két ország titkosszolgálatai elég hamar megtalálták a közös hangot és egymást kölcsönösen tájékoztatva igyekeztek koordinálni a tevékenységüket. Ennek váltak áldozataivá azok a felvidéki magyarok is, akik Mindszentyvel keresték a kapcsolatot?
Azt kell mondani, hogy a két ország titkosszolgálatai már azt megelőzően igyekeztek kölcsönösen tájékoztatni egymást, mielőtt még a kormányok szorosabb együttműködést alakítottak volna ki egymással. A magyar titkosrendőrség (ÁVH) már 1948 februárjában átadta a csehszlovák Štb-nek a teljes Mindszenty-dokumentációt, amely alapján a szervek a felvidéki magyar kezdeményezésekről is értesülhettek és ennek alapján sikerült felgöngyölíteni az egész illegális mozgalmat és bíróság elé állítani nagyon sok embert, akik közül több papot évekre börtönbe zártak, magát Arany A. Lászlót 8 évre ítélték és tíz évre eltiltották a közügyektől is. Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy a Mindszenty-perrel ellentétben ezek a koncepciós perek nem voltak kirakatba állítva, inkább arra szolgáltak, hogy megfélemlítsék az egyházakat és a felvidéki magyarokat.
Megjelent a Magyar7 2025/18. számában.
