Minden magyar számít
A nemzetpolitika kiemelt célja a határon túli magyar közösségek megtartása és megerősítése, a demográfiai hanyatlás mérséklése és a nemzeti összetartozás erősítése a rendelkezésre álló erőforrásokkal – írja a múlt héten tragikus hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Együttműködő nemzet című, képekkel gazdagon illusztrált kiadvány bevezetőjében.

Az utóbbi közel másfél évtizedben minden határon túli magyar valamilyen formában megérezhette az anyaország gondoskodását. 2018-tól a fókusz a magyar családokra került, közvetlen támogatásokkal is, mint amilyen az anyasági támogatás és a babakötvény. De minden magyar iskolába járó gyermek és fiatal részesülhet az oktatási-nevelési és hallgatói támogatásból is. Ennek összege bruttó 100 ezer forintra emelkedett, ami nem kis anyagi segítség a beiskolázásban.
Az egyik legsikeresebb, felvidéki vonatkozásban is, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program, melynek köszönhetően rengeteg óvoda újult meg, ahol pedig szükség mutatkozott rá, ott óvodák és bölcsődék épültek. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy a magyar iskolába járó gyermekek száma örvendetesen növekedett.
A nemzeti jelentőségű intézmények között találjuk a Csemadokot, melynek fontos szerepe van identitásunk megőrzésében és a magyar kultúra terjesztésében. A Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor Program a szórványmagyarság megerősítését szolgálja.
A kiemelt nemzetpolitikai támogatások és beruházások fejezetében a felvidéki tizenöt intézmény között megtaláljuk a komáromi Selye János Egyetemet, a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériát, a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumot, a rimaszombati Csillagházat, az alsóbodoki Esterházy János-emlékhelyet, de a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpontot és a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontot is.
Hasonlóan sok intézménynek segít a magyar kormány Erdélyben, a Vajdaságban, Kárpátalján, Horvátországban, a Muravidéken és természetesen a diaszpórában sem hagyja magukra az ott élő magyar közösségeket.
A kiadvány szövegileg tömören, képi világában viszont gazdagon mutatja be azt a sikertörténetet, amit nemzetpolitikának nevezünk.