Melegített mesék

Szegény Benedek Elek, Arany László, Weöres Sándor forog a sírjában. Még egy éve sincs, hogy Csukás Istvánt – szó szerint – elsirattuk, s már ő is készülődhet. Nem kell sokat aludnunk, és Süsü, a sárkány egyszer csak nem azon fog töprengeni, hogy miért nincs hét feje, mint egy valamirevaló sárkánynak, hanem hogy szoknyát hordjon-e vagy nadrágot. És mi legyen a nadrág/szoknya alatt. Elképzelem, hogy néhány év múlva eljön annak is az ideje, hogy Bóbita, a tündér elénk penderül, és a himbilimbijét lóbálva fogja riogatni a kisgyerekeket.

A „haladás” irányát látva mindehhez nem kell nagy képzelőerő, hiszen a klasszikus mondás szerint: ami késik, nem múlik.

Magyarországon nemrég piacra került az első, gyermekeket „érzékenyítő” meséskönyv, az LMBTQ-mozgalom legújabb terméke. Címe ártatlan: Meseország mindenkié. Az általános cím mögött azonban ordas szándék lapul. Kiadója, a Labrisz Leszbikus Egyesület homoszexuális esküvőt és házasságot bemutató történeteket, a transzgender vonalat, a nemváltásokat tolja a legkisebb olvasók orra alá.

A kötet tulajdonképpen nem eredeti irodalmi alkotásokból áll, hanem a jól ismert klasszikus mesék átiratait tartalmazza. Borítója és grafikája is hagyományosnak mondható, így

a gyanútlan szülők vagy a pedagógusok anélkül is megvehetik az LMBTQ-propagandával fűszerezett könyvet, hogy tudnák, mit tartanak a kezükben. Főleg hogy az egyik legnagyobb magyarországi gyerekkönyvesbolt, a Pagony Könyvesbolt is árulja a kötetet.

Állítólag a könyv röviddel a megjelenése után a könyveladási listák élére ugrott. Nem csoda, hiszen sok ember kíváncsiságát felkeltette. Másrészt – legalábbis Dúró Dóra politikus szerint, aki egy videón tette közzé, hogyan darált le egy ilyen könyvet – sokan tömegével vásárolják fel, hogy ne jusson az elcsábítható olvasóknak belőle.

A magyar népmesék elleni támadás ugyanakkor nem most kezdődött.

Évek óta kifogásolják bizonyos „széplelkek”, hogy a magyar népmesék teli vannak durvasággal és erőszakkal.

A hadjárat azzal indult, hogy a népmesék és a klasszikus mesék már nem elégítik ki a gyerekek igényeit, mert többnyire falusi környezetben játszódnak, gyakran állatfigurák a főszereplők. Márpedig a modern világban modern meséket kell írni. Vagyis az értékes mese alaptételei, a példamutató főhősök, a megszemélyesítés izgalma, a katarzis helyett valami más kell: „ki kell szolgálni a gyerekek ízlését”. Ezt az okfejtést fejelték meg később a durva és erőszakos jelzőkkel. Innen már csak egy lépés volt, hogy beinduljon az érzékenyítés.

Csak egyet felejtenek el ezek a jóemberek: a népmesékben általában a jó harcol a gonosz ellen, és a végén mindig a jó győzedelmeskedik.

A gyerekek megkapják azt a katarzist, amit a felnőttek világában a színháznak és a filmművészetnek kell(ene) nyújtania a propagandaüzenetek és a „rendszerkritika” helyett.

A Meseország mindenkié megjelenése után hamarosan tiltakozáshullám indult el a kiadóval és a könyvterjesztővel szemben.

A CitizenGo konzervatív és családi értékeket védő civil szervezet petícióját néhány nap leforgása alatt 33 ezer ember írta alá, akik követelték a könyv kivonását a forgalomból.

Felszólították a Pagony Könyvesboltot és a többi forgalmazót (Líra.hu, Írók Boltja, Massolit Könyvesbolt), hogy állítsák le a könyv terjesztését. A CitizenGo kinyilvánította, hogy „a gyermekek egészséges fejlődésének biztosítása fontosabb a divatossá váló majd letűnő politikai-szexuális ideológiáknál. A gyermekek biztonsága mindannyiunk ügye.”

A reakció természetesen nem maradt el. A szervezet képviselőjét a legnagyobb közösségi oldalon fizikailag is megfenyegették, náci ribancnak nevezve,

és megüzenték neki: „Tudjuk ám, hol laksz, szétverjük a pofád!” Nos, ennyit a szólásszabadság, a kívánatos sokszínűség és a tolerancia hős védelmezőinek felebaráti türelméről.

Ne legyenek illúzióink. Az első fecskék után jönnek majd a többiek is. Nehéz eldönteni, hogy ezek az „alkotók” meggyőződésből csinálják-e, amit tesznek, vagy egyszerűen pénzért. Mert végső soron ebben a támadásban is a pénz játssza a főszerepet. Ahogy a „civil szervezetek” esetében is tapasztaltuk, a háttérhatalom hatalmas összegeket áldoz sötét tervei megvalósítására, a társadalmi alapok szétzüllesztésére, a nemzetek alapjait képező hagyományos értékek lerombolására.

Így lesz ez lassan az élet minden területén, hiszen a látható milliárdokon túl az adóparadicsomokban emberi ésszel felfoghatatlan mennyiségű pénzt halmoztak fel.

A felforgatás végcélja egy majdani forradalom kirobbantása lesz, csak most nem keletről, hanem nyugatról tolják rá a jólétbe és a deszakralizáció gyakorlatába belehülyült Európára a forradalmat. Lenin elvtárs alteregói pedig tucatszámra ülnek a világszervezetek vezetésében, beleértve az Európai Unió csúcsszerveit.

Ám ha a „világforradalmárok” eddig megelégedtek a felnőttek világának a támadásával, most már a gyerekek is célkeresztbe kerültek. Erre pedig még a legvadabb kommunista propaganda sem vetemedett. A könyv előszava szerint ugyanis „óvodai és iskolai foglalkozástervek” is készültek a mesékhez. A napnál világosabb tehát, hogy a könyvet kiadó Labrisz Leszbikus Egyesület szeretné bevinni az iskolák és az óvodák falai közé, hogy minél eredményesebb legyen az agymosás.

„ – Én is hordhatok fiúruhát, te miért ne tehetnéd meg ugyanezt fordítva? Nem harap! – nyomta a kezébe Zsófi a ruhagombócot. A ruha remekül állt Bencén. (…) Jól érezte magát benne. (…) Eleinte ritkán és bátortalanul bújt bele, ám barátai meggyőzték, hogy bármikor büszkén viselheti.”

„…A világot egy idős cigányasszony menti meg, a táltosnők szíve vágya, hogy nemet váltsanak…”

„Kainisz szájából gondolkodás nélkül gurultak ki a szavak, mint ahogy a fenyőmagok peregnek ki a tobozból egy forró napon. – Tedd, hogy ne legyek nő többé! Változtass férfiúvá!”

„Hamarosan hírét vették, hogy Zeke megtalálta élete párját, méghozzá Batbaján személyében. Ette is őket a sárga irigység! A fiúk hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. Tán még most is nagy-nagy szeretetben, boldogságban, bőségben élnek, ha meg nem haltak.”