Megtámadják a döntést, de nem ez az elsődleges
Nem tekinti prioritásnak Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere azt a két bírságot, amelyet a prefektúra szabott ki rá a város március 15-i, ünnepi kidíszítése miatt. A bírságok ügyét mindenképp jogi útra terelik, bírósághoz fordulnak, ezzel együtt szomorúnak tartja, hogy a kormányhivatalnak a jelenlegi helyzetben, mintha minden más probléma meg lenne oldva a megyében, van ideje zászlókat számolgatni.

Az elöljáró a bírságot elrendelő jegyzőkönyvből pár furcsaságot is felsorolt csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Eszerint miután pontosan leírták, hogy 32 zászlót számoltak, az ő személyi számát viszont már nem tudták helyesen leírni. A dokumentumban szereplő szám alapján ő 1975 ötvenedik hónapjának nyolcszáztizedik napján született. Erre már nem terjedt ki a figyelmük.
A prefektusnak rá kellett volna jönnie, hogy nem a magyarság és a magyar szimbólumok az ellenségei, hanem a koronavírus. Ezt kell legyőzni, nem a magyar közösséget. Közigazgatási eszközökkel nem lehet korlátozni a szülőföldünk és jelképeink iránti szeretetet. Hiába próbálkoznak”
– összegzett a polgármester.