Meghalt Karsai Dániel
Meghalt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Karsai Dánielnél 2023-ban diagnosztizálták az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) betegséget, amely az izmokat mozgató idegek sorvadásával, majd teljes bénulással jár.
A jogász ezt követően kezdte meg küzdelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséért, ennek érdekében az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) is fordult. A testület júniusban úgy foglalt állást, hogy Karsai Dánielnek nincs joga az orvosok által előidézett mesterséges halálhoz.
Megállapításuk szerint
Magyarország biztosította a palliatív ellátást Karsai Dánielnek, a meghallgatott szakértői bizonyítékok szerint pedig az ilyen ellátásban rendelkezésre álló lehetőségek általában enyhülést nyújtanak a kérelmező helyzetében lévő betegeknek, és lehetővé tudják tenni a békés elhalálozást.
Az orvosilag segített öngyilkosság büntetőjogi tilalma, valamint annak alkalmazása azokra, akik esetlegesen egy, az aktív eutanáziát lehetővé tevő országban végzik el a beavatkozást, nem aránytalan, és nem sérti az emberi jogokat - írták.
Az EJEB nemrégiben elutasította Karsai Dániel fellebbezését is. Karsai Dániel 47 éves volt.