Megemlékezéseket tartottak a dunai hajóbaleset második évfordulóján
Megemlékezéseket tartottak a Hableány sétahajó tragédiájának második évfordulóján: az Ökumenikus Egyház megemlékezésén hajóval keresték fel a baleset helyszínét, míg a Terrorelhárítási Központ munkatársai a Margit híd pesti hídfőjénél helyeztek el koszorút.

Az Ökumenikus Egyház rendezvényén Tóth Mihály lelkész vezette a megemlékező szertartást és mondott gyászbeszédet, majd 28 harangütéssel emlékeztek a tragédia során elhunyt magyar hajósokra és a dél-koreai áldozatokra. A résztvevők vízre helyezték koszorújukat és a fehér rózsákat dobtak a Dunába.
Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Hajózási Társaság szóvivője az MTI-nek elmondta:
hagyományt kívánnak teremteni a megemlékezésből és minden évben megtartják azt a baleset évfordulóján.
A szállodahajó 65 éves ukrán kapitányát az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. Az ügyben tavaly márciusban előkészítő tárgyalást tartottak, amelyen a vádlott közölte, nem mond le a tárgyalás jogáról. A büntetőper jelenleg is folyamatban van.
