2018. május 24., 11:02

Még a nyári szünet előtt elfogadják a "Stop Sorost" és az alaptörvény módosítását

A kormány arra számít, hogy az Országgyűlés még a nyári szünet előtt elfogadja a "Stop Soros" törvénycsomagot és a migrációs kihívásokra válaszként módosítja az alaptörvényt - jelentette ki Tuzson Bence, a Miniszterelnökség államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

tuzson-bence-allamtitkar.jpeg
Fotó: archívum

A politikus arról is beszélt, hogy a jövőben közvetlenül vesz részt a kormány vezetésében a miniszterelnök, és ennek megfelelően alakítják át a Miniszterelnökség struktúráját. Ezt szolgálja a Miniszterelnöki Kormányiroda létrehozása.

Ugyanakkor a Miniszterelnökség alapvető feladata marad a stratégiaépítés, illetve a tárcák közötti koordináció működtetése - fűzte hozzá.

Tuzson Bence elmondta: a kormányzati munkát a választóktól kapott felhatalmazásnak megfelelően kívánják kialakítani. Vagyis az ország védelmének, a családok támogatásának, a biztonság megerősítésének meg kell jelennie a kormányzati struktúrában.

Ezt szolgálja az információs, informatikai kihívásokra adott válaszként a technológiai tárca felállítása is - tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy az európai uniós ügyek a Miniszterelnökség feladatai közé tartoznak, azt mondta: Magyarországnak további támadásokra kell felkészülnie a brüsszeli bürokraták, illetve a Soros György által támogatott civil szervezetek részéről, elsősorban a migráció ügyében. A magyar kormány ugyanakkor ebben a kérdésben, a választók akaratának megfelelően, nem köthet kompromisszumot - szögezte le.

A Kossuth Rádió csütörtöki, 180 perc című műsorában Tuzson Bence, aki államtitkárként a területi közigazgatásért felel, azt hangsúlyozta: folytatni kívánják a közigazgatás átalakítását annak érdekében, hogy az emberek minél gyorsabban és hatékonyabban tudják elintézni az ügyeiket. Cél, hogy minél több ügy váljon elektronikusan elintézhetővé.

Azt is fontosnak tartják, hogy javítsák a közigazgatásban dolgozó, mintegy 40 ezer ember munkakörülményeit, hiszen csak így lehet hatékony munkavégzést elvárni tőlük - fűzte hozzá az államtitkár, jelezve: ennek érdekében meg kívánják őrizni a bérek versenyképességét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.