2021. március 8., 16:16

Magyarországra és Szlovákiába érkezik Ferenc pápa

Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-ei záró szentmiséjén - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn.

Ferenc pápa
Képünk illusztráció.
Fotó: TASR/AP

A bíboros elmondta: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséje, az úgynevezett statio orbis, a városért és a világért bemutatott szentmise a rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. Ezért "illő", és úgy is szokás, hogy ha a pápa ellátogat a rendezvénysorozatra, ezen a szentmisén vesz részt. 

Erdő Péter hozzátette: "a Szentatya látogatása nagy öröm a főegyházmegyének és a teljes püspöki konferenciának, és mindannyiunknak vigaszt és reményt adhat a mostani nehéz időszakban".

Ferenc pápa Szlovákiába is érkezhet. Ezt hétfőn jelezte Zuzana Čaputová államfőnek, aki tavaly decemberben hívta meg őt az országba. 

A pozsonyi látogatást összekötné a budapestivel. Ezt a hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, amelyet egy repülőgép fedélzetén tartott, Irakból hazafelé menet. Az információt a Vatican News hírportál közölte.

A hírt tudomásul vette Zuzana Čaputová szlovák államfő, aki tavaly decemberben hívta meg a pápát Szlovákiába, a Vatikánba tett látogatása alkalmával. „Nagyon örülök, hogy Szlovákiában üdvözölhetjük a Szentatyát, a látogatása bizonyosan a remény jelképe lesz, amelyre oly nagy szükségünk van most” – fogalmazott Čaputová. 

Az államfő már a decemberi, vatikáni találkozójuk után bejelentette, hogy Ferenc pápa elfogadta a meghívást, de a látogatást a járványhelyzet alakulásától és az utazási feltételektől tette függővé.

Ferenc pápa úgy tervezi, hogy részt fog venni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén, amelyre Budapesten, a Hősök terén kerül sor szeptember 12-én, vasárnap, 11 órától.

A Vatican News portál megjegyezte, hogy a pápa különös figyelmet szentel ennek az utazási tervnek, erről tanúskodik az is, hogy pontos információkkal rendelkezik a két város közötti távolságról – tudja, hogy Pozsonyt csak két órányi autóút választja el Budapesttől.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.