2021. november 25., 10:27

Magyarországon októberben csaknem háromezerrel kevesebb gyerek született, mint ahány ember meghalt

Az előzetes adatok szerint 2021 októberében 8289 gyermek született és 11 252 ember halt meg Magyarországon.

Élünk és meghalunk
Illusztráció
Fotó: Archívum

Az élveszületések száma 3,1 százalékkal nőtt, a halálozásoké 10 százalékkal csökkent a múlt év azonos időszakához viszonyítva.

Októberben 8289 gyermek született, 248-cal (3,1 százalék) több, mint egy évvel korábban. 11 252 ember halt meg, 1252-vel (10 százalék) kevesebb az egy évvel korábbinál.

A koronavírus-járvány második hullámának kezdete 2020 októberére esett, emiatt a jelentős csökkenést a magas bázisérték okozza. 2019 azonos időszakához képest viszont 6,5 százalékkal, 688 fővel többen haltak meg.

A halálozások száma elmaradt a tavalyitól, miközben a születések száma kismértékben meghaladta azt, ennek következtében a természetes fogyás 34 százalékkal csökkent, és a 2020. októberi 4463-mal szemben 2963 volt.

Házasságot 5293 pár kötött, ami 19 százalékkal, 1237-tel kevesebb az előző év azonos időszaki értékéhez képest.

Közölték, hogy január és október között 77 687 gyermek jött világra, ami mindössze 21 újszülöttel kevesebb a 2020. január-októberinél. Ezen belül januárban 9,4, április-júliusban 2,0 százalékkal kevesebben, míg február-márciusban 5,8, augusztus-októberben 2,2 százalékkal többen születtek, mint 2020 azonos hónapjaiban.

Ezen időszak alatt 122 622-en haltak meg, 14 százalékkal (15 364) többen, mint egy évvel korábban. Január-februárban 12, március-áprilisban 51, május-júliusban 9,1 százalékkal többen, augusztus-szeptemberben 0,6, októberben 10 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

A halálozások száma nagymértékben emelkedett, a születéseké viszont kismértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január-októberi 29 550-nel szemben 44 935 fő volt, ami 52 százalékos emelkedést jelent.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,59 volt a 2020. január-októberre számított 1,57-hoz képest.

Mint írták, ezer lakosra 9,6 élveszületés és 15,2 halálozás jutott. Az élveszületések aránya közel azonos, a halálozásoké 2,0 ezrelékponttal magasabb volt a 2020. január-októberinél, ennek következtében a természetes fogyás 1,9 ezrelékponttal, 5,6 ezrelékre emelkedett.

2021 január-októberében ezer élveszületésre 3,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékponttal kevesebb az előző év azonos időszakinál. A házasságkötési arányszám 7,9 ezrelék volt, ez 0,5 ezrelékponttal növekedett 2020 azonos hónapjaihoz viszonyítva.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.