2021. október 1., 16:47

Magyarországon egyeztettek a V4-ek védelmi miniszterei és miniszterhelyettesei

A visegrádi országok katonai-védelempolitikai kérdéseiről és kihívásairól, a hibrid hadviselés kihívásairól, valamint a katonai egészségügy területén létrejövő lehetséges együttműködésről is egyeztettek a V4-es országok első alkalommal megtartott védelmi miniszteri értekezleten pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Erdőbényén.

honvédelmi minisztérium
Fotó: Honvédelmi Minisztérium facebook

Benkő Tibor honvédelmi miniszter az egyeztetés után tartott sajtótájékoztatón

rendkívül hatékonynak és eredményesnek nevezte Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszterrel, illetve Wojciech Skurkiewicz lengyel nemzetvédelmi miniszterhelyettessel és Jan Havránek cseh védelmi miniszterhelyettessel folytatott megbeszélést.

Elmondta, az értekezleten többek között áttekintették a V4 magyar elnökség védelmi miniszteri programját és elfogadták a cselekvési terveket a miniszteri munkafolyamatok összehangolására.

Kidolgoztak és aláírtak egy úgynevezett miniszteri feladatszabást a magyar V4 elnökség védelmi tevékenységérő", ami meghatározza a védelempolitika kérdéseit, a vezérkari főnökök, valamint a fegyverzeti igazgatók feladatait

- fogalmazott a honvédelmi miniszter, hozzátéve, a jövőben ennek a dokumentumnak megfelelően akarják folytatni a közös együttműködést a három szakterületen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.