Lemondott államfői tisztségéről Novák Katalin
Lemondott államfői tisztségéről Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke szombaton. Nem sokkal Novák Katalin bejelentését követően közösségi profilján Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is bejelentette: távozik posztjáról.

A távozó államfő - aki az M1 közszolgálati televízióban sugárzott rendkívüli bejelentésében indokolta lépését - hibának nevezte az általa korábban megadott elnöki kegyelmet, amelyben egy gyermekmolesztálási ügyben elítélt személyt részsített. Majd bocsánatot kért azoktól, akiket korábbi döntésével megbántott.
"Magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon. Ha mégis, akkor nézzen szembe azokkal, akiknek elszámolással tartozik, és vállaljon felelősséget. Akár azzal, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségről. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. A gyerekek és a családok mellett voltam, vagyok és leszek." - hangsúlyozta Novák Katalin, aki ezeket a szavakat követően bejelentette: államfőként most szólalt meg utoljára, s ezennel lemond a köztársasági elnöki tisztségről.
"Hálás vagyok azért, hogy a magyar nemzetet szolgálhattam. Isten, áldd meg a magyart! Mert a TIÉD az ország, TIÉD a hatalom és TIÉD a dicsőség" - zárta beszédét a tisztségéből távozó államfő.
Novák Katalin azt követően jelentette be lemondását, hogy az ellenzéki pártok valóságos sajtóhadjáratot indítottak ellene az általa adott kegyelem nyilvánosságra kerülését követően.
Nem sokkal az államfő lemondását követően, közösségi profilján Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is bejelentette távozását a közéletből.
Varga Judit, döntése annak következménye, hogy az elnöki kegyelmet még igazságügyi miniszterként tavaly tavasszal ellenjegyezte. Varga Judit közösségi profilján bejelentette: lemond parlamenti mandátumáról, az EP-lista vezetéséről és visszavonul a közélettől.
Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott, amit tiszteletben tartunk - közölte a Fidesz frakcióvezetője szombaton Facebook-oldalán.
Kocsis Máté hangsúlyozta: eddigi munkájukért mindkettőjüknek hálás, és köszönetet mondott azért, hogy miként munkájuk során, úgy ma is a közösség érdekeit tartották szem előtt.
Lemondásuk annak bizonyítéka, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs - emelte ki a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.