Kúria: jogosan tiltottak meg egy budapesti LMBTQI-felvonulást
A Kúria szerint jogosan tiltott meg a rendőrség egy az LMBTQI-emberek jogegyenlőségéért négy szervezet által június 28-ára Budapestre meghirdetett felvonulást, vagyis a bíróság elutasította a felperesek által a rendőrségi határozat ellen benyújtott keresetet.

A Kúria az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében felidézte: a szervezők annak a 2020-ban elfogadott törvénynek az ötödik évfordulója alkalmából kívántak demonstrációt tartani, amely "megfosztotta a transznemű embereket a nem- és az ahhoz kapcsolódó névváltoztatás jogától".
A gyűlés célja az lett volna, hogy kiálljanak a transznemű emberek és az LMBTQI-közösség jogegyenlősége mellett és felhívják a figyelmet az elmúlt öt év kirekesztő jogalkotásának hatásaira, "különösen tekintettel a közelgő 30. Budapest Pride felvonulásra, valamint az LMBTQ-közösséggel szembeni kormányzati gyűlöletkeltésre".
A Kúria megállapította, hogy a gyülekezési hatóság a megismételt eljárásra előírt tényállás indoklási kötelezettségének eleget tett, ám a feltárt tényekből határozatának egy részében okszerűtlen következtetésre jutott.
A Kúria szerint a hatóság határozatában foglaltak még összességükben sem bizonyítják azt, hogy a korábbi Pride-okat "előzményi" gyűléseknek lehet tekinteni, illetve, hogy a tervezett gyűlés tudomásulvétele esetén a jelen gyűlés helyszíne szolgálhatna a 30. Budapest Pride-ként.
- fogalmaztak. Ugyanakkor a Kúria a gyűlés céljával kapcsolatosan a rendőrség következtetéseit helytállónak találta.
Megállapította, hogy a gyűlés célja egyebek mellett a transznemű emberek nem- és névváltoztatási jogával kapcsolatos kiállásra is irányul, márpedig a transzneműség fogalmi eleme az, hogy az adott személy a születési nemétől eltérően határozza meg a saját nemét. Erre tekintettel alappal merült fel kétely a hatóságban arra vonatkozóan, hogy a gyűlés bejelentett célja önmagában felveti azt, hogy a gyűlés megtartása ütközik a gyülekezési, illetve a gyermekvédelmi törvénybe foglalt tilalommal. Ezt a kételyt pedig a szervezők a gyülekezési hatóság által tartott egyeztetésen sem tudták eloszlatni - fűzték hozzá.
Továbbá a Kúria az irányadó gyakorlatnak megfelelően nem adott helyt a felpereseknek az Alkotmánybíróság, illetve az Európai Unió Bírósága megkeresése iránti indítványának, mert a gyülekezési törvény által meghatározott 3 napos elbírálási határidő ezt nem teszi lehetővé - olvasható a közleményben.
A szervezők közös közleményükben azt írták: a Kúria szerint nem lehet szabadon élni a békés gyülekezéshez való joggal és felvonulást tartani a szexuális és nemi kisebbségek jogegyenlősége mellett Magyarországon.
- tartalmazza az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közleménye. Hozzátették: a jogvédő szervezetek minden rendelkezésükre álló eszközzel küzdenek tovább a békés gyülekezéshez való jog helyreállításáért. A négy szervezet közlése szerint a mostani eljárásnak nincsen köze a június 28-ra tervezett Budapest Pride szervezéséhez.