2021. október 17., 14:04

Kun Ferencz emlékére

Nem olyan egyszerű azonnal tollat ragadni, amikor egy közeli jó barát, a Felvidékhez ezer szállal kötődő ember halálhíréről értesülünk. Ilyenkor lelassul az agyműködés és az érzelmek diktálnak a gondolatok megfogalmazása helyett. El kell telnie egy időnek, amíg tudatosul bennünk, hogy ez az élet rendje: azért jöttünk a világra, hogy megpróbáljunk valami maradandót alkotni benne, aztán hirtelen, az itt maradottak nagy bánatára távozzunk belőle.

Kun Ferencz
Fotó: Rákóczi Szövetség

Így történt ez Kun Ferencz esetében is, akinek halálhíre nagyon sok felvidékinek okozott fájdalmat. Az Alelnök gyorsan követte az örökkévalóságba az Elnököt, Halzl Józsefet! Szándékosan nagybetűkkel kihangsúlyozva mindkettőjük tisztségét, hiszen a szervezet - a Rákóczi Szövetség, amit együtt alapítottak meg és szorgos hangyamunkával tettek messze földön híressé, hála nekik (is) tovább él. Mintha az életükben még együtt határozták volna el, hogy megtették, amit a haza és az elszakított hazarész megkövetelt tőlük, jöhetnek a fiatalok! Majd, mint akik jól végezték dolgukat, szedték a sátorfájukat, és itt hagyva minket, maradandót alkotva csöndben átballagtak a túlvilágra: Halzl József nyakkendőben, Kun Ferencz egy elmaradhatatlan, nyakára tekert sállal.

Az Alelnökkel ritkábban találkoztam, mint az Elnökkel, elsősorban a Rákóczi Szövetség budapesti rendezvényein. A szűkebb, érsekújvári régió rokoni kapcsolatai révén ugyanis inkább az elnöki hatáskörbe tartozott. Felosztották ők egymás között az egész Felvidéket és a témákat is. Az iskolai és óvodai beíratási program számított az elnök vesszőparipájának, a szellemi értékek és a helyi érdekességek felkutatása, megőrzése és éltetése pedig Kun Ferencz területe volt. Persze a szerepek sokszor felcserélődtek, hiszen ő is számos alkalommal adott át beíratási ajándékcsomagokat, ösztöndíjakat felvidéki gyerekeknek.

Az 1980-as évektől rendszeresen járta a Felvidéket. Természeti, történelmi, irodalmi témák lelkes kutatójává és előadójává vált. A református egyház felvidéki helyzetét is felmérte. Minden településen talált vagy egy lelkészt vagy egy tanítót, kultúrembert, akik ugyanúgy keresték az összekapcsolódás lehetőségét, mint ő. Szolgált és védett a szó legszorosabb értelmében!

Azt vallotta, hogy a közösséget, a közös érzést, amit szétszakítottak erőszakkal, újra össze kell kötni. Az anyaországot az elszakított nemzetrészekkel, mert a magyar nemzet egységes és oszthatatlan!

2020. március 15. alkalmából a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapott a Rákóczi Szövetség megalapításában vállalt szerepéért, valamint a felvidéki magyarság támogatásáért, kulturális életének fejlesztése érdekében kifejtett munkája elismeréseként.

„Tanultam tőletek, becsültelek és szerettelek benneteket” – nyilatkozta Kun Ferencz a díj átvétele alkalmával!

Ez fordítva is igaz, barátom: sokat tanultunk tőled, nagyra becsülünk és szeretünk téged, emléked pedig megőrizzük, Alelnök úr!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.