Külgazdasági képviseletet nyit Magyarország Jeruzsálemben
Külgazdasági képviseletet nyit a magyar kormány Jeruzsálemben, ami újabb előrelépés lesz a magyar-izraeli kapcsolatok szorosabbra fűzésében – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Jeruzsálemben.

Közölte: arra törekszenek, hogy a választás után olyan új vezetők legyenek az EU-ban, akik nem finanszíroznak olyan NGO-kat, amelyek beleavatkoznak a politikai ügyekbe és Izrael-ellenes álláspontot képviselnek.
Az volt a terv, hogy a visegrádi miniszterelnökök együtt érkeznek Jeruzsálembe, ez „majdnem sikerült”, és „az első kísérlet biztató volt”, de most elhalasztják a V4-ek és Izrael találkozóját – mondta a kormányfő, a program megváltoztatását okozó lengyel-izraeli vitára utalva.
Azt mondta, jobb lett volna, ha mindenki eljött volna, hiszen mindig jobb együtt lenni, mint nélkülözni valakit.
Orbán Viktor emlékeztetett, hogy Magyarország és Izrael közösen lép fel több nemzetközi szervezetben, így az ENSZ-ben is.
Magyarország támogatja a helyi zsidó közösségeket, és remélhetőleg az eddigi legjobb Maccabi Játékokat rendezik meg hamarosan Budapesten
– mondta.
A miniszterelnök elmondta: most ünnepelik a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 30. évfordulóját. Benjámin Netanjahu nélkülözhetetlen szerepet töltött be az Izrael és Közép-Európa közötti együttműködés újraindításában – tette hozzá.
Benjámin Netanjahu hangsúlyozta: sok közös van a két ország múltjában, olyan kis népekről, kis demokratikus országokról van szó, amelyek a jövőt a békére, a szabadságra és a jólétre alapozva építik, ami erős köteléket jelent közöttük. Kiemelte az együttműködés jelentőségét a terrorellenes erőfeszítésekben, mint mondta, együtt szállnak szembe azokkal, akik az emberi civilizációt vették célba, az iszlám szélsőségesekkel, a terroristákkal.
A Budapesten megrendezendő Maccabi Játékok rendezvénye pedig mutatja, hogy mennyire fontosnak tartja Magyarország a kapcsolatait Izraellel – közölte. Felidézte: Orbán Viktor tavaly is járt Jeruzsálemben, rendszeresen találkoznak, és minden alkalommal tovább erősítik a kétoldalú politikai, gazdasági és diplomáciai kapcsolatokat.
Benjámin Netanjahu köszönetet mondott, amiért Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi szervezetekben, így az ENSZ-ben is. Végül azért is háláját fejezte ki, hogy Magyarország külgazdasági képviseletet nyit Jeruzsálemben, ezt fontos gesztusként értékelte.
A csúcsértekezlet amiatt hiúsult meg, hogy lengyel és izraeli politikai vezetők között az elmúlt napokban nyilatkozatháború bontakozott ki arról, hogy milyen szerepük volt a lengyeleknek a holokausztban. Emiatt Lengyelország lemondta részvételét a találkozón.