Külföldi vendégeket kopasztott meg a bűnbanda
Újabb három embert, két nőt és egy férfit fogtak el a rendőrök a budapesti bárokban külföldieket "lehúzó" bűnbanda tagjai közül - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken az MTI-vel.

A közleményben felidézték, hogy a KR NNI eljárást folytat csalás és más bűncselekmények miatt egy olyan bűnözői csoporttal szemben, amely fővárosi szórakozóhelyeken külföldi turistákat vert át úgy, hogy italfogyasztásuk árának többszörösét fizettették ki velük.
Előfordult, hogy a vendég ittasságát kihasználva a bankkártyájáról többször is leemeltek pénzt, volt olyan sértett, akit egy éjszaka alatt több mint egymillió forintjától fosztottak meg - tették hozzá.
A KR NNI közlése szerint a szervezet hierarchikusan épült fel, tagjai konspiráltak: a csapatot a bárok tulajdonosai irányították, de voltak olyanok is, akiket csak névleg vettek be az üzletbe. A konzumnők mellett a csalásba beszerveztek pultosokat, pincéreket és biztonsági őröket is - fűzték hozzá.
A rendőrök az első akciót február 11-én tartották: a nyomozók egyszerre tíz dunaharaszti és budapesti címen öt férfit és öt nőt fogtak el, közülük nyolcan azóta is letartóztatásban vannak.
Az elmúlt négy hónapban a KR NNI munkatársai további bizonyítékokat gyűjtöttek be, így június 17-én újabb három elkövetőt fogtak el: két nőt és egy férfit. A 34 éves gödi és a 47 éves budapesti nő 29 férfi "behálózásáért és becsapásáért felelős", a fiatalabbik az egyik bár tulajdonosaként, míg az idősebbik behívóként tevékenykedett a bűnszervezetben; a férfi pincérként és pultosként dolgozott - írták. A nyomozók mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki bűnszervezetben elkövetett csalás miatt, majd a két nőt bűnügyi őrizetbe vették; a bíróság mindkettőjüket bűnügyi felügyet alá helyezte, a férfi szabadlábon védekezik - áll a közleményben.