2022. július 10., 14:50

Konstruktívnak tűnő ellenzéki javaslat a szélerőművek ügyében

Magyarországon már több mint tíz éve nem építettek új szélerőművet.

Szélenergia - jól jönne.
Ungár Péter
Fotó: Facebook

Ennek elsősorban az az oka, hogy érvényben van egy kormányhatározat, amely 12 kilométerben minimalizálja azt a távolságot, ahol valamilyen település közelében szélturbina állítható.

Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője vasárnapi online sajtótájékoztatóján kifejtette: az Eötvös Loránd Tudományegyetem energiaföldrajzi kutatócsoportja szerint be lehetne építeni a magyar energiaellátásba a szélenergiát, amely fontos részét képezhetné. Jelenleg Magyarországon nincs olyan hely, ahová e szabályozás alapján szélturbinát el lehetne helyezni.

A szél a legzöldebb energiaforrás, és bár ennek is vannak kedvezőtlen környezeti hatásai, ezek lényegesen kisebbek, mint a szén, a földgáz és kőolaj felhasználásának - jegyezte meg.

Az LMP szerint a lengyel szélenergia-szabályozás a szigorúbbak közé tartozik Európában, ott a jogszabály 1,6 kilométeres körzetben jelöli meg a szélerőmű telepítését egy adott településhez képest.

Ungár Péter elmondta, az LMP határozati javaslatában is ezt a távolságot jelölte meg, és bíznak abban, hogy a javaslat elnyeri az Országgyűlés támogatását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.