Kiemelt figyelmet érdemelnek a nemzeti régiók
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kedden benyújtotta az Európai Bizottsághoz a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezését - jelentette be kedden sajtótájékoztatón Sepsiszentgyörgyön Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

Izsák Balázs emlékeztetett: a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért nevű polgári kezdeményezés az Európai Unió működéséről szóló szerződés 174. cikkelyéhez köthető, mely felsorolja, melyek azok az uniós régiók, melyeket az EU kohéziós politikája során kiemelt figyelemben részesít. Közölte: a SZNT meggyőződése szerint ebbe a felsorolásba beleillenek a nemzeti régiók is.
Emlékeztetett: az aláírások hitelesítése 2021 decemberében történt,
uniós szinten 1 269 352 érvényes aláírás gyűlt össze,
így a kezdeményezés sikeres volt. Az SZNT azonban úgy döntött, nem nyújtja be rögtön, hanem megvárja „a változást”, amíg megalakul az új Európai Bizottság.
„Nem volt tanácsos besétálni abba a csapdába, amely a másik polgári kezdeményezést, a Minority SafePacket különösebben elfogadható indokok nélkül elutasította” - fogalmazott Izsák Balázs.
Mint közölte: a beterjesztés digitálisan történt azáltal, hogy feltöltötték a polgári kezdeményezés internetes felületére a szükséges adatokat. Ezt az ellenőrzés időszaka követi, majd meghallgatáson vesznek részt az adott kérdésben illetékes EU-biztossal, utána pedig a plénumban.
A polgári kezdeményezés jelmondata az lehetne: gazdasági eszközökkel a nemzeti régiók felemelkedéséért, biztonságáért és békéjéért - mondta Izsák Balázs. Szerencsés egybeesésnek nevezte, hogy benyújtása március 10., a székely szabadság napja körül történt, és reményét fejezte ki, hogy mozgósító erővel hat a székelységre, ha látják, mennyien állnak mögötte.
Felidézte: a polgári kezdeményezés története 17 évet ölel fel, az SZNT 2008 februárjában döntötte el, hogy megalkotja és benyújtja ezt. 2013 márciusáig az előkészítése és megalkotása zajlott.
2013. március 7-én az SZNT pert nyert a Luxemburgi Bíróságon, amelyet azért indított, mivel az EB nem akarta nyilvántartásba venni a polgári kezdeményezést. Ezután következett a beterjesztés és jogvita időszaka, mely 2019 májusáig tartott. Az aláírás időszaka újabb két évet ölelt fel, a koronavírusjárvány miatt ugyanis meghosszabbították.
A polgári kezdeményezés honlapján (https://www.nationalregions.eu/hu) található információk szerint összesen 1 418 659 aláírás gyűlt össze, ebből 1 269 352-öt nyilvánítottak érvényesnek. Támogatottsága nyolc uniós államban - Belgium, Írország, Horvátország, Litvánia, Magyarország, Románia, Spanyolország és Szlovákia - haladta meg az alsó küszöböt.