2023. február 16., 09:23

Kezdődik a mohácsi busójárás

A megújult pajtaépület, a KultúrKikötő átadásával, farsangi felvonulással, gyermek néptánccsoportok és busócsoportok bemutatóival kezdődik meg a hat napon át zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló mohácsi busójárás.

busójárás
Fotó: Sóki Tamás/MTI

Az ország legnagyobb téltemető, tavaszköszöntő eseményén, a február 16. és 21. között zajló hagyományőrző népszokáson a szervezők korábbi közlése szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt.

Csütörtökön már délelőtt tíz órakor elkezdődnek az események: a Famatyi Bábszínház, a Vidák busócsoport és Pávkovics István tanítványainak közreműködésével átadják a megújult pajtaépületből kialakított kulturális teret, a KultúrKikötőt, ahol a későbbiekben néprajzi előadásokon, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a látogatók.

Délután kettőkor zajlik a hivatalos színpadi megnyitó a Széchenyi téren, majd farsangi felvonulás indul a Sokackörtől. A város utcáin és terein gyermek jankelék és kisbusók szabad farsangolása veszi kezdetét három órától, majd a gyermek néptánccsoportok és busócsoportok bemutatói zajlanak a központi színpadon, amelynek közelében bemutatót tartanak busójárási eszközökből is.

A népszokás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnap tartják meg.

A busók február 19-én kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén.

A nem helyi látogatók várhatóan ezen a napon és szombaton lesznek a legtöbben. Őket már a délelőtti óráktól népművészeti- és kézműves vásárral, busómaszk- és folklórkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, ételkóstolóval, tamburazenekarok koncertjeivel, néptánccsoportok előadásaival várják, miközben a több mint kétezer maskarás lépten-nyomon felbukkan a látogatók között szerte a belvárosban.

Annak érdekében, hogy a busójárás az első pillanattól az utolsóig valódi élmény legyen mindenki számára, szervezők - ahogy mindig - idén is azt kérik a csecsemőkkel vagy három év alatti gyerekekkel érkezőktől, hogy vegyék figyelembe: a rendezvényen sok szempontból fokozott óvatosságra van szükség.

Szombaton és vasárnap várhatóan komoly tömeg alakul ki a belvárosban, folyamatosan zúg a busók és látogatók kezében a kereplő, a kolomp. A busójáráson feldíszített lovas kocsik, traktorok és más járgányok is közlekednek az emberek között, míg a máglyaégetésnél nagy a füst, amelyet a hatalmas tüzet körülállók belélegezhetnek, valamint parázs és pernye is szállhat a ruhájukra, bőrükre.

Babakocsit a tömegbe bevinni kifejezetten veszélyes, hívták fel a figyelmet, ugyanis a busóálarcon a szemnek fúrt kis lyuk miatt a busónak nincs térlátása, ezért a mellette, alatta, felette lévő tárgyakat, felvonulókat nem látja.

A szervezők az MTI érdeklődésére korábban azt közölték, hogy az esemény hat napjára összesen több mint százezer látogatót várnak, a kiemelt napokon - szombaton és vasárnap - pedig 40-45 ezer érdeklődőre számítanak.

A messze földön híres, évről évre egyre több programmal bővülő rendezvény keretében a látogatókat elsősorban folklórműsorokkal szórakoztatják, így néptánccsoportok fellépésével, busócsoportok bemutatóival, táncházakkal, gyerekprogramokkal várják a hozzájuk érkezőket - az év hagyományosan legnagyobb helyi ünnepére készülő - mohácsiak.

Újdonság, hogy vasárnap délelőtt az újmohácsi révnél látványfőzéssel, zenével "kínálják" a vendégeket a tradíciónak megfelelően csónakokkal a szigetről átkelő busócsoportok, míg a délszláv zenével kísért mindennapos táncházak egy részét esőbiztossá tették: a borzas bundába bújt faálarcosok a mohácsi piac fedett részén is mozgásra hívják az érdeklődőket.

A gyerekeknek koncerteket tartanak szombaton és vasárnap délelőtt a Kossuth Teátrum színháztermében, míg a Duna partján közelmúltban létesült Selyemgyár Kulturális Negyed rendezvénytermében is lesznek programok; pénteken például az Anka bál keretében sokaclány-szépségversenyt is tartanak.

A köznyelvben sokácnak, a mohácsiak körében sokacnak nevezett népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.

A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek.

A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel - tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal - felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

A busójárást - első magyarországi elemként - vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.