2018. április 19., 09:13

Két felvidéki település is díjat kapott

A Műemléki Világnap alkalmából Szentendrén szakmai elismeréseket adtak át. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága először ítélt oda elismerést felvidéki műemléknek, az épített örökség megóvásáért, megújításáért vagy hasznosításáért.A szakmai elismeréseket eddig soha nem osztották ki Magyarország határain kívül.

Icomos
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Hainer István

„Nem az épület rangján múlik, hanem azon, hogy milyen szakszerűséggel, kitartással, milyen környezetben tudták létrehozni ezt a helyreállítást vagy milyen közösségformáló erővé tudták teremteni a helyszínt. Azt hiszem, hogy mindkét helyszín példamutató abból a szempontból is, hogy olyan körülmények, adottságok mellett is lehet értéket teremteni, amiben ez a két helyszín volt. Elsősorban az emberek hozzáállásán múlik” – nyilatkozta a díjátadón Nagy Gergely, az ICOMOS MNB elnöke.

Középkori freskók Tornán

Idén azonban a magyarországi kitüntetettek mellett Icomos-díjjal ismerték el a Tornai Nagyboldogasszony Római Katolikus Templom régészeti feltárását és felújítását. A műemléki kutatást 2007-ben kezdték és teljesen ismeretlen falképekre bukkantak. 

„Nagyon örülünk, nagy megtiszteltetés számunkra és úgy érezzük, hogy a 7 éves nagyon kemény munkánknak a gyümölcse és elismerése ez a díj” – mondta a kitüntetés kapcsán Juhász Attila, tornai katolikus plébános. „Természetesen a templomnak a nagyobbik része még nincs felújítva. Csak a szentély. Ott találtuk meg ezeket a nagyon érdekes középkori freskókat, de még a jövő, a következő évek feladata lesz, hogy ezt a felújítást befejezzük” – tette hozzá.

Fotó:  Hainer István

A templom felújítása az egész közösség számára fontos. A településen azt remélik, a rengeteg munka hasznot hoz majd a turizmus szempontjából. 

„A környezetet is egy kissé olyanná sikerült tenni, hogy az a turistákat is oda vonzza. Természetesen megtartva az emlékeket és a műemlék hivatását – tudtuk meg Oravec Attilától, Torna polgármesterétől.

„a somorjai református templom az alázatra tanít”

A „Közös örökség – közös felelősség” elnevezésű rendezvényen Példaadó Műemlékgondozásért díjat adományoztak György András somorjai református lelkésznek is, aki éveken keresztül a somorjai református templom műemléki értékeinek feltárásáért és közkinccsé tételéért dolgozott. 

„Nem a személyemnek szól ez, hanem sokkal inkább a Somorjai Református Egyházközség elmúlt 10 egynéhány évben fokozódó közösségi, gyülekezet-szervező és egyértelműen a város életét, jövőjét szolgáló munkának” – mondta György András.

A református lelkész szerint a műemléki felújítást kötelességének érezte, mivel Somorjának a Felső-Csallóközben magyar végvárnak kell lennie, különben a kulturális és társadalmi örökség könnyedén elveszhet.

„Ha az ember belép a templomba, akkor egyfajta spontán alázat érinti meg, mert a műemlék és kifejezetten a somorjai református templom az alázatra tanít. Hiszen azok a régészeti és levéltári kutatásokból előjött információk, amelyek már a birtokunkban vannak, azt bizonyítják, hogy még a honfoglalást megelőző időszakban állt itt Szent György tiszteletére emelt oltár” – mondta a református lelkész.

Fotó:  Hainer István

A rendezvényen elhangzott: nem kidobott pénz a műemlékek óvása és felújítása, hiszen csak így ismertetheti meg azokat a következő nemzedék. Az Icomos-díjak átadásának több évtizedes hagyománya van már. Az elismerések mellett citrom-díjat is kiosztanak, hogy felhívják a figyelmet a káros társadalmi jelenségekre. A pozitív elismeréseket azonban azok kapják, akik a műemlékvédelem területén kiemelkedőt és követendőt alkottak. 

Icomos
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék