Két áldozata van a csütörtöki szélviharnak
Újabb esővel, helyenként jégesővel kísért rendkívül heves szélvihar söpört végig csütörtökön este és péntekre virradóra Csehországon. A szélvihar következtében két ember meghalt, két gyermeket súlyos sérülésekkel kórházba kellett szállítani, evakuálni kellett néhány gyermektábor lakóit, akadozik a regionális vasúti közlekedés és mintegy 24 ezer háztartás maradt áram nélkül - jelentette pénteken reggel a közszolgálati Cseh Rádió.

A tűzoltóknak
több mint 1200 helyen kellett beavatkozniuk, mert a heves eső következtében megduzzadt kisebb helyi patakok épületeket, pincéket, kerteket öntöttek el.
A mentőakciók száma többszöröse a normális napi eseteknek.
A meteorológusok szerint a legsúlyosabb problémák Nyugat- és Dél-Csehországban, valamint az ország észak-keleti régióiban vannak.
A dél-csehországi Písek városa mellett
a szélvihar egy nagy fát tépett ki, amely az éppen a mellette vezető útra dőlt, maga alá temetve egy arra haladó személygépkocsit.
Az autóban egy fiatal házaspár utazott két kiskorú gyermekével. Az autóra dőlt fa törzse alá került szülők a helyszínen vesztették életüket, míg két kiskorú gyermeküket súlyos sérülésekkel kórházba szállították a mentők. A péntek reggeli hírek szerint a gyermekek már nincsenek életveszélyben.
A Prágától keletre fekvő Královohradecky régióban
két gyermektábor lakóit kellett kimenekíteniük a tűzoltóknak, mert a szélvihar felforgatta a sátrak egy részét és a tábor területét elöntötte a közeli patak vize.
A több mint száz gyermeket a közeli települések iskoláiban szállásolták el ideiglenesen. Hasonló kényszerű táborbontásra a rádió szerint néhány más helyen is sor került.
Két hete tornádó söpört végig Dél-Morvaországon, amelynek következtében hat ember meghalt, több mint százan kórházba kerültek és az anyagi károk több milliárd koronára rúgnak. A tornádó sújtotta településeken mintegy 170 családi házat teljesen le kell bontani, majd újjápíteni.