2022. február 7., 17:10

Kényszergyógykezelésre ítéltek egy idős embereket meggyilkoló férfit

Első fokon, jogerősen felmentette és kényszergyógykezelésre ítélte hétfőn a Székesfehérvári Törvényszék azt a kislángi férfit, akit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádoltak.

Egészen logikusan gyilkolt
Illusztráció
Fotó: pixabay.com

A törvényszék közleménye szerint a vádlott az emberöléseket az elmeműködés olyan kóros állapotában követte el, amely képtelenné tette őt a cselekménye következményeinek felismerésére.
Az ítéletet az ügyész, a vádlott és védője is tudomásul vette.

A vádlott a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt állt, amikor tavaly március 7-én, éjjel otthonából elment, hogy élelmiszert szerezzen magának. Mivel tudomása volt arról, hogy az egyik ház udvarán lévő füstölő kamrában füstölt árut - kolbászt, sonkát és szalonnát - tartanak, odament és fogyasztott az ott talált élelmiszerből, a többit pedig egy nejlon zacskóba pakolta.

Az általa keltett zajra felfigyeltek a házban alvó idős sértettek, kimentek az udvarra és kiabálni kezdtek a vádlottal, aki az evéshez használt 13 centiméter pengehosszúságú késsel több alkalommal, testszerte megszúrta az idős házaspár mindkét tagját. A férfi és a nő az elszenvedett sérülések és a vérveszteség miatt életüket vesztették. Ezután a vádlott a sértettek holtestét az udvaron lévő vízaknába rejtette.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.