Karikó Katalin és Szilágyi Áron kapta a Magyar Szent István Rendet
Novák Katalin köztársasági elnök a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet adta át Karikó Katalin Széchenyi-díjas biokémikusnak, kutatóbiológusnak és Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívónak.
A Szent István Rend története még a 18. század első felében kezdődött.
Kutatások szerint Koptik Odo dömölki apát már az 1741-es országgyűlésen javasolta egy Szent Istvánról elnevezett nemesi lovagrend létrehozását.
A Szent István Rend (Insignis Ordo Sancti Stephani) alapítására a királynő legidősebb fia, József főherceg - a későbbi II. József - római királlyá történő koronázásának napján, 1764. május 5-én került sor, és másnap már megtörténtek az első adományozások. A rend magyar jellegének hangsúlyozása érdekében a királynő a jeles alkalomra magyar viseletben jelent meg, kíséretét kizárólag magyar nemesek alkották és fontos szerepet játszott a ceremónián a magyar testőrség.
A rend ünnepe augusztus 20., Szent István király emléknapja, nagymestere az uralkodó lett, latin nyelvű jelmondata így szólt: "publicum meritorum praemium", azaz a köz szolgálatában szerzett érdemek jutalma.
A három osztály jelvénye nagyságban eltérő aranyszegélyű, sötétzöld zománcos kereszt volt, fölötte a magyar királyi korona képével, a nagykereszthez csillag is járt. A kereszt középpajzsa kerek, vörös zománcos, benne a koronás zöld hármas halmon fehér kettős kereszt áll, jobbról M.T., azaz M(aria) T(eresia) kezdőbetűk arany színben. A középpajzsot arany szegélyű karikagyűrű fogja körbe, benne a rend jelmondata. A jelvényt az első osztályban jobb vállon átvetett vállszalagon, a második osztályban nyakon, a harmadikban gomblyukban viselték. A rendnek külön öltözete is volt.
1938-ban, az Anschluss (Ausztria német bekebelezése) után Horthy Miklós kormányzó rendelkezett a Magyar Királyi Szent István Rend adományozásáról, és átvette a rend nagymesteri tisztségét, de a felújított rendet csak néhány alkalommal adományozták.
A kitüntetéssel elsősorban polgári szolgálatokat ismertek el, politikusok, diplomaták, hivatalnokok és a 19. században már művészek és tudósok is megkaphatták.
Az elismerést protokolláris és külpolitikai okokból is osztották, így a listán szerepel az 1848/49-es magyar szabadságharcban negatív szerepet játszó Windisch-Grätz herceg, a megtorlást vezénylő Haynau, avagy 1938 után Hermann Göring, a náci Harmadik Birodalom egyik vezetője és Joachim von Ribbentrop külügyminiszter is.
A Szent István Rendet 1946-ban, a köztársaság kikiáltásakor szüntették meg, majd 2011-ben a 2011. évi CCII. törvénnyel megújították.
Az ismét a legmagasabb magyar állami kitüntetésnek számító Magyar Szent István Rend a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál.
Az eddigi kitüntetettek:
2013-ban Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó és Lámfalussy Sándor (1929-2015) közgazdász, bankár, az "euró atyja".
2014-ben Kertész Imre (1929-2016) Nobel-díjas író és Rubik Ernő Kossuth-díjas építészmérnök, feltaláló.
2015-ben Polgár Judit olimpiai bajnok nemzetközi sakknagymester és Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző-karmester.
2016-ban Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes és Makkai Ádám (1935-2020) Kossuth-nagydíjas és Kossuth-díjas költő, nyelvész.
2017-ben Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester.
2018-ban Demény Pál György demográfus.
2019-ben Roska Botond neurobiológus kutatóorvos.
2020-ban Szemerédi Endre Abel- és Széchenyi-díjas matematikus.
2021-ben Lovász László Abel-díjas, Széchenyi-nagydíjas matematikus, az MTA volt elnöke, valamint Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas és Széchenyi-díjas orvos, farmakológus, az MTA volt elnöke.
2022-ben Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes és Rofusz Ferenc Kossuth-díjas rajzfilmrendező, a nemzet művésze.