2020. július 24., 14:49
Frissítve: 2020. júl. 24. 22:14

Hetvennél több újságíró távozik az Indextől

Pénteken kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését az Index szerkesztőségének három vezetője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek. Távozásukkal egyidejűleg a szerkesztőség több mint hetven munkatársa szintén kezdeményezte a felmondását - tudatta közleményben az Index.hu szerkesztősége.

Tüntetnek az Index ügyében
Tüntetést szervezett az Index és a sajtószabadság ügyében a Momentum. Budapesten péntek este tartanak felvonulást, az óbudai Puskás Öcsi tértől a budavári Karmelita Kolostorig, a Miniszterelnökség hivataláig vonulnak a tüntetők.

Az Index.hu újságírói, szerkesztői döntésüket azután hozták meg, hogy Bodolai László, az Index Zrt. igazgatóságának elnöke elbocsátotta Dull Szabolcs főszerkesztőt,

majd nemet mondott a szerkesztőségnek arra a kérésére, hogy a szakmai függetlenség és az Index jövőjének megőrzése érdekében helyezze őt vissza a pozíciójába. 

Bodolai László, az Index Zrt.-t tulajdonló alapítvány vezetője a Népszavának elmondtanem gondolta, hogy Dull Szabolcs menesztésének "ekkora lesz a szerkesztőségre gyakorolt hatása, de valahogy fel kellett oldanunk a patthelyzetet."

Hozzátette,

az Index.hu főszerkesztőjének leváltásakor „senki utasítására” nem cselekedett, az ő döntése volt, mert kettőjük viszonya annyira megromlott, hogy nem tud vele együtt dolgozni.

Arra a kérdésre, hogy ki lesz az új főszerkesztő és az a szerkesztőségből érkezik-e vagy külsős lesz, nem tudott válaszolni, ahogy arra sem, hogyan garantálja a működést, ha tömeges felmondás jön.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.