Ha begyógyítjuk a történelmi traumákat, továbbléphetünk - interjú Soltész Miklóssal
Mennyire érzékelhető nyitottság a szlovák egyházakkal való együttműködésben? Van-e politikai akarat a felvidéki magyarság helyzetét illető megoldatlan kérdések megnyitására? Hogyan védhető ki a globalista támadás a keresztény értékek ellen? Soltész Miklóst, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát kérdeztük.
Dunaszerdahelyen beszélgetünk, ahol a magyar kormány támogatásával megújult a Stephaneum épülete, amely a jövőben a katolikus egyház gondozásában lévő közösségi térként funkcionál majd. Ha az elmúlt évekre tekintünk, mennyire tartja sikeresnek az Orbán-kormány által a külhoni oktatási és egyházi épületek felújítására indított programot?
2010, a kormányzásunk kezdete óta óriási változások történtek a külhoni kapcsolatainkban. Egyszerre koncentráltunk az egyházakra és a külhoni közösségekre: minden területet próbáltunk támogatni. Éppen ezért számunkra ugyanúgy fontos a bölcsőde- és óvodafelújítási program, mint ahogy a templomok, egyházi épületek felújítására nyújtott támogatás – itt a Felvidéken és szerte a Kárpát-medencében.
A harmadik szempont, amelyet az előző kormány támadásaival szemben gyakorta felhoztunk, hogy a megvalósult programok a szlovák államot is gazdagították – akár az adóbevételekkel, akár úgy, hogy munkahelyeket teremtettünk. Mondhatjuk, hogy háromszoros a haszon, de a legfontosabb mindig a közösség, a magyarság megmaradása.
Említette, hogy az előző szlovák kormány sok esetben bizalmatlanul fogadta a külhoni programokat. Mennyire érzékelhető nyitottság a szlovák egyházak részéről, mutatkoznak-e nehézségek az együttműködésben?
Nagyon pozitív az együttműködés. Az a kapcsolatteremtés, amelyet a két katolikus püspöki kar indított el jó másfél évtizeddel ezelőtt, szerintem feloldott olyan régi, negatív reflexeket, amelyek megszűnésére óriási szükség volt.
Megvannak a közös pontok...
Így van. Nekünk az a feladatunk, hogy ezeket a közös pontokat keressük. A kapcsolatteremtésben persze az is fontos, hogy a külhoni magyarok helyzete hogyan alakul. Sajnos Szlovákiában annak idején megtörtént az egyházmegyék észak-déli felosztása, mégis, arra figyelnek a szlovákiai püspökök, hogy mindenhol legyen magyar helynök. Azt tapasztalom, hogy a magyar kapcsolatokat minden esetben rájuk bízzák és a támogatásokat meg is köszönik.
Vagyis elmondható, hogy enyhülnek a nemzetállami reflexek?
Biztos vagyok benne. Régebben is természetes volt, hogy a magyarok, a szlovákok és más nemzetiségek egymás mellett élnek, katolikusként, evangélkusként vagy éppen reformátusként.
Sajnos sok esetben ezek a félelmek még ma is tovább élnek, és táplálják a felvidéki magyarokkal szembeni bizalmatlanságot. Úrrá lehet lenni ezeken a berögzült félelmeken?
A mélyen gyökerező bizalmatlanságot nehéz kiirtani az emberekből. De azok a kölcsönös gesztusok, amelyeket egyházi, de napjainkban politikai szinten is egymás felé gyakorlunk, enyhíthetik a még meglévő ellenszenvet, gyanakvást.
A szlovák politikusok régebben gyakran hangoztatták a reciprocitás fogalmát. Vagyis amennyit a magyarországi szlovákok kapnak, annyit adnak a felvidéki magyaroknak...
Hát ez most jó lenne száz százalékosan. Mindig a többség tud gesztust gyakorolni a kisebbségek felé. Már csak ezért is érdemes felidézni, hogy a jelenlegi magyar nemzetiségi politikától nem idegenek a kollektív jogok. Nagyszerű a kapcsolatunk a magyarországi nemzetiségekkel, így a szlovákokkal is. Három szintű nemzetiségi önkormányzatiság létezik Magyarországon, az országos, a vármegyei és a helyi. A mintegy harmincezres lélekszámú, területileg szétszórtan élő szlovákságot képviselő országos és helyi önkormányzatok tíz iskolát működtetnek, akár kis falvakban is. Fantasztikusan jól teszik a dolgukat, persze ehhez a magyar kormány teljes mértékben biztosítja az oktatási-nevelési támogatást, ahogy a tanintézményeiket vagy éppen a templomaikat is sikerült felújítani, vagy éppen zajlik a felújítás. A fővárosi szlovák evangélikusok Rákóczi úti templomát, amely nem került a kárpótlás alá, a magyar kormány visszavásárolta és Szlovákiával közösen, fele-fele arányban járul hozzá az épület felújításához. Ha a projekt befejeződik, európai összevetésben is méltó otthont kap a szlovák közösség.
Túlzás nélkül állítható, jelenleg a magyar–szlovák államközi kapcsolatok történelmileg is a legmagasabb szinten vannak. Hogyan látja, a szlovák fél részéről van akarat a felvidéki magyarság helyzetét illető megoldatlan kérdések megnyitására?
Egy barátságban, együttműködésben az is baj, ha a szőnyeg alá söpörjük a problémákat, de az sem járható út, ha mindent egyszerre zúdítunk a másik nyakába. Szíve szerint az ember azonnal szeretne megoldást, de a másik felet is figyelembe kell venni. Azt kell mondanom, sok-sok nehézség terheli ilyen szempontból a kétoldalú kapcsolatokat, még akkor is, ha ahhoz képest, ahonnan indultunk, érzékelhető a változás.
Szerintünk teljesen természetes, hogy egy olyan nagy létszámú közösség, mint a felvidéki magyarság olyan jogokat is megkapjon vagy visszakapjon, amelyeket éppen a nehéz történelmi örökség miatt nem érhetett el eddig. Érzékeljük azt is, hogy Szlovákiában egy csökkenő létszámú társaság továbbra is szítja a tüzet a magyarsággal szemben. Arra is emlékszem ugyanakkor, hogy a Fico elleni merénylet után, a csíksomlyói búcsún magyarok tízezrei imádkoztak a szlovák kormányfő felépüléséért. Nem biztos, hogy mindenben egyetértünk, de elmondhatjuk, hogy józan gondolatokat képvisel. Szerintem ebben van a felvidéki magyaroknak óriási felelőssége, hogyan tudnak összefogni olyan szinten, hogy újra parlamenti képviseletet biztosítsanak a magyarságnak, és támaszai legyenek a józan politikának.
A Felvidéken azt tapasztaljuk, gyakran nyílt aktuálpolitikai indíttatás van a magyarellenes támadások mögött. Most éppen az ellenzéki pártok részéről...
Sajnos sokan máig nem tudatosítják, mivel jár a Római Birodalomból ismert gyakorlat: oszd meg és uralkodj.
Az is egy tanulság, hogy a világháborúk után a győztesek azt kapták jutalmul, mint a vesztesek büntetésül. Van mit tanulni a történelemből: ha nem tartunk össze, sokkal nagyobb baj történik Közép-Európában, mintha odafigyelnénk egymásra.
A megmaradásnak, amely kisebbségi léthelyzetben nagy kihívás, mára már van egy másik dimenziója. Megmaradni Európában, megőrizni az értékeinket, a hitünket, és ebben magyarok és szlovákok egymásra vagyunk utalva. Mennyire lehet ez az érdek- és értékközösség tartós?
Ezen múlik a térségünk jövője. Hiszek abban, hogy ez az egymásra utaltság elmélyül, és beivódik a társadalomba. A liberális világ, az én olvasatomban, a liberális diktatúra szerint az ún. szabadságjogok jelentik Európa alapját, mi pedig azt mondjuk, az európaiságunk a keresztény értékeken alapszik, másrészt azt jelenti, hogy a nemzetek megőrizhessék a szuverenitásukat, akkor is, ha az egyik ötmilliós, a másik pedig nyolcvanmilliós.
Azt szokták mondani, kulturálisan ez a két nemzet áll a legközelebb egymáshoz...
A magyarországi szlovákok szószólója mondta, olyan kutatást olvasott, hogy a magyarok és a szlovákok genetikailag is sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint a csehek és a szlovákok. Nézzük meg, hogy áll a kereszténység helyzete Csehországban és Szlovákiában. Ezért hiszek abban, hogy közös alapokra építkezve a népeinket összekötő szálakat meg tudjuk erősíteni.
Az alapok, itt Közép-Európában még erősebbek, de látjuk, hogy Nyugat-Európában a hagyományos értékekkel szemben jóval megengedőbbek. Remélhető-e, akár Közép-Európa kezdeményezésére, egy olyan fordulat a kontinensen, amely biztatóbb jövővel kecsegtet?
Optimista vagyok, már csak amiatt is, mert az Egyesült Államokban múlt ősszel sikerült fordulatot elérni. Három éve még ledöntötték az alapító atyák szobrait, arra törekedtek, hogy szétverjék az alapvető értékeket. A genderőrületet, az LMBTQ-“ideológiát” erőltették a társadalomra, amely – számunkra, hívők számára –szembemegy a teremtett világgal és veszélyezteti a gyermekeket. Nézzük meg, Trump elnökké választása után a nagy cégek felhagytak ennek az őrületnek a népszerűsítésével, elfelejtették a szivárványt, amelyről csak zárójelben jegyzem meg, hogy az Ótestamentumban a szövetségkötés jelképe, ezt is ellopták.
Itt van például a zöld őrület. Senki nem vonja kétségbe, hogy baj van a világban, de úgy javítjuk ki a problémákat, hogy bezáratjuk az atomerőműveket, és még környezetszennyezőbb módon jutunk energiához. Az energiaforrások biztosítása Magyarországot és Szlovákiát is összeköti, most látható igazán, mekkora jelentősége van, hogy összekötöttük a hálózatokat. Gondoljunk bele, hol tartanánk a gázellátásban, ha ezek az életbevágó kezdeményezések nem valósulnak meg. Közép-Európában még megvan a józan gondolkodás, Nyugat-Európában is biztos megvan, csak visszafojtják. Remélem, ha már ezer éve a keresztény kultúrát tőlük kaptuk, most valamit vissza tudunk adni belőle, és felébresztjük ezt a balga társaságot.
Megjelent a Magyar7 2025/27. számában.
