2018. április 8., 12:42

Gyurcsány: az eddigi adatok az ellenzék sikerét ígérik

Bízik az ellenzék sikerében a vasárnap délelőtti választási részvételi adatok alapján a Demokratikus Koalíció elnöke. Szavazata leadása után Gyurcsány Ferenc azt mondta újságíróknak, reméli, hogy hétfőtől egy új kormány megalakításának előkészítésével kell foglalkozniuk.

Magyarországi választások 2018 - Gyurcsány Ferenc és családja
Fotó: MTI

„A Fidesz várhatóan kevesebb szavazatot fog kapni, mint amit mérnek nekik” - mondta a budapesti szavazókörből távozóban az ellenzéki politikus. Gyurcsány Ferenc azt feltételezi, hogy a kormánypárt támogatottsága negyven százalék alatt lesz, ezért a Fidesz „politikai értelemben” kisebbségbe fog szorulni.

Azt, hogy „az ő választási rendszerük” révén politikai kisebbséggel többségbe kerülhetnek-e a parlamentben, nehéz megmondani - fogalmazott a pártelnök, hozzátéve: nem tekinti legitimnek a jelenlegi választási rendszert.

Egy, a külhoni magyarok szavazati jogára vonatkozó kérdésre azt felelte: azt kéri a határon túliaktól, engedjék meg, hogy „mi kapjuk vissza a jogunkat”. 2010-ig a teljes magyar politikai osztály egyetértett abban, hogy azok döntsenek, akik viselik döntésük következményét - fűzte hozzá.

A valasztas.hu honlap adatai szerint a belföldi szavazókörökben délelőtt 11 óráig a választásra jogosultak 29,93%-a adta le szavazatát.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.