Gyújtogatók miatt égett le a székelyföldi Héderfája református templomának haranglábja
A Székelyhon portál tájékoztatása szerint szombat hajnalban leégett a Maros megyei Héderfája (Idrifaia) református templomának haranglábja.

Ez maradt a haranglábból
Fotó:
MTI/Kiss Gábor
A dicsőszentmártoni tűzoltókat hajnali három órakor riasztották a tűzesethez, de csak a tűz tovább terjedését sikerült megakadályozniuk.
A 19. században épült faharangláb teljesen leégett, a benne lévő két harang elolvadt.
A tűzoltóság illetékese a Zi-de-zi.ro című Maros megyei portálnak nyilatkozva valószínűsítette, hogygyújtogatás okozta a tüzet.A gyújtogatás gyanúját erősítette meg a Székelyhonnak nyilatkozó Nagy Csaba héderfájai református lelkész is. Elmondta: ismeretlenekkét korábbi alkalommal sikertelenül próbálták felgyújtani a haranglábat.
A lelkész hozzátette:
A helyi közösségnek nyugodt élete volt, nem háborították a közösséget belső ellentétek, ezért nehezen magyarázható a vélt szándékos károkozás.
A lekész arról is beszélt, hogy a közeli iskola biztonsági kamerái mozgást rögzítettek az éjszaka, de a felvételek alapján nem azonosíthatók a vélt elkövetők.
A Maros megyei Héderfájának a 2011-es népszámláláson 677 lakosa volt,96 százalékuk magyarnak vallotta magát.
Forrás
Origo
Címkék