2022. április 1., 17:36

Felvidéken is lesz szentmise Molnár V. József lelkiüdvéért

Normafa, Szentendre, Mezőörs, Csíksomlyó, Kútvölgy, Vác, Mátyásföld és Gyimesfelsőlok után a Felvidéken, az egyházgellei Szent Péter és Pál templomban is lesz szentmise a hat hete elhunyt Molnár V. József néprajz és néplélek kutató lelki üdvéért.

Molnár József
Fotó: Facebook

A magyar néphagyományban, a "6 hetes Szentmise" adja az elhunyt Lelkének Mennybe meneteli, Mennybe vételi Szertartását, ahogy még ma is mondják Székely-, illetve Csángóföldön:

Ilyenkor összekötik az Eget a Földdel, az Istent az Emberrel!"

„Hisszük, hogy ezen Kárpát-Haza szerte létrejövő, megvalósuló Szentmisék által, minden tőlünk telhetőt megteszünk ahhoz,  hogy e földi terekből, akkor, amikor annak elrendelt ideje van, szeretett Tanítónk, vitéz Molnár V. József Lelke megérkezzen méltó helyére a Mennyek országába!“ – írják közleményükben Jóska bácsi tisztelői, többek között Hárs Klára és Lajtai Péter.

A a szentmiséket bemutató Tisztelendő atyák neve, a szertartások helyszínei és időpontjai a következők:

1. BUDAPEST, NORMAFA,

SZENT ANNA-RÉT, 

BESE GERGŐ ATYA,

2022. 04. 02. SZOMBAT, 14 ÓRA.

2. SZENTENDRE/IZBÉG,

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM,

FAJCSÁK TIBOR ATYA,

2022. 04. 02. SZOMBAT, 18 ÓRA.

3. MEZŐÖRSI

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM,

SZABÓ GYULA ATYA,

2022. 04. 03. VASÁRNAP, 11 ÓRA.

4. CSÍKSOMLYÓI KEGYTEMPLOM,

URBÁN ERIK,

FERENCES TARTOMÁNYFŐNÖK ATYA,

2022. 04. 04. HÉTFŐ, 07:30 ÓRA

5. BUDAPEST, KÚTVÖLGY,

MAGYARSÁG ENGESZTELŐ KÁPOLNÁJA,

HÉRAY ANDRÁS ATYA,

2022. 04. 04. HÉTFŐ, 17 ÓRA.

6. VÁC, PIARISTA TEMPLOM,

BOCSA JÓZSEF ATYA,

2022. 04. 04. HÉTFŐ 17 ÓRA.

7. BUDAPEST, MÁTYÁSFÖLD, PILÓTA UTCAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM,

KEMENES GÁBOR ATYA,

2022. 04. 04. HÉTFŐ, 18 ÓRA.

8. GYIMESFELSŐLOK,

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM,

BERSZÁN LAJOS ATYA,

2022. 04. 04. HÉTFŐ, 19:30 ÓRA

9. FELVIDÉK, EGYHÁZGELLE,

SZENT PÉTER ÉS PÁL TEMPLOM,

JANKÓ GÁBOR ATYA,

2022. 04. 02. SZOMBAT, 08:00

A halálakor megjelent cikkekben kiemelik, hogy Molnár V. József egyszerre volt Magyar Örökség díjas néplélektan-kutató, néprajzkutató, grafikusművész, szabadságharcos és a Történelmi Vitézi Rend tagja, akit élete 92 évében szólított magához a teremtő.

Molnár V. József 1930-ban született Marcaliban és már gyerekkorában megismerkedett a későbbi néprajz-kutató a falusi gyógyító emberekkel és a paraszti életformával.

1956 őszén újságíró szakos egyetemi hallgató volt, amikor elkezdődtek a budapesti harcok. Október 22-én megalakították a Március 15-e Kört, majd a Kör a műegyetemiekkel egyesülve Egyetemi Forradalmi Diákbizottsággá alakult, aminek szintén az egyik vezetője lett.

A forradalom leverése után az illegálisan működő Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által kiadott Október huszonharmadika című laphoz került, ahol írt, szerkesztett és terjesztett is.

Emiatt 1957. január 23-án elfogták és 3 év börtönre ítélték, melyből 1 évet magánzárkában töltött.

Itt eszmélt rá, hogy a természetes műveltségben egy-egy rajz a valóságnak összetett rétegeit idézi meg, annak gyakorlatát itt fedezte fel.

Miután kiszabadult, nyomdászként helyezkedett el, ahol belekerülhetett a művészeti életbe. Avantgárd festőként kiállításai is voltak, miközben a néprajzot is tanulhatta és taníthatta

Hintalan László néprajzossal 1989-ben megalapították az Örökség Népfőiskolát, majd 1996-ban a Magyar Hagyományőrző Műhely szabadegyetemet.

A tanítás mellett, 1999-ben végzett a Miskolci Bölcsész Egyesületnél. 86. éves korán túl is sok előadást tartott az ősképeknek a saját elképzelése szerinti világáról. Életében nagy fordulót jelentett, mikor alaposabban megismerkedett az őskori ember barlangi művészetével. Ekkor kezdte kidolgozni ősképekről szóló elméleteit.

Ezt a formavilágot és a lényegét adó tartalmat nevezte el „szerves műveltségnek” vagy „természetes műveltségnek”.

E sorok szerzője is járt Nála budapesti lakásán, 3 évvel ezelőtt, ahol egy hosszút beszélgethettünk Jóska bácsival, aki ekkor üzent is a somorjai és a felvidéki magyaroknak.

Aki teheti, az vegyen részt a fent említett valamelyik szentmisén. Itt a Felvidéken erre az egyházgellei Szent Péter és Pál templomban lesz lehetőség, szombaton, április 2-án, reggel 8:00-tól.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.