2026. május 11., 16:58

Felfedte kilétét a kegyelmi ügyet kirobbantó ügyvéd

Fülöp Botond ügyvéd, aki eddig a „Vidéki prókátor” néven vált ismertté, Facebook-bejegyzésben fedte fel személyazonosságát, és közzétette ügyvédi honlapját is.

Fülöp Botond
Fotó: Dr. Fülöp Botond ügyvéd, Rechtsanwalt hivatalos Facebook-oldal

A jogász neve a 2024-ben kirobbant kegyelmi botrány kapcsán került a nyilvánosságba - tette közzé a Hvg.hu.

Ő volt az, aki a Kúriai Döntések között megtalálta, majd a sajtónak is továbbította azt az ügyet, amely szerint Novák Katalin akkori köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóját védő K. Endrének.

Az ügy jelentős politikai következményekkel járt:

lemondott Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter is, utóbbi távozása után pedig megjelent a politikában Magyar Péter.

A lap szerint Fülöp bejegyzésében hangsúlyozta, hogy bár nem vágyik a nyilvánosságra, zavarja a „bujkálás”, és szeretné saját neve alatt vállalni gondolatait. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben „nyugodtabb, békésebb” közéleti időszak jön, és Magyarország ismét rendezettebb irányt vesz.

Fülöp Botond 1971-ben született Győrben, a Révai Miklós Gimnáziumban tanult, majd a Pécsi Tudományegyetem jogi karán végzett. Korábban a Budapesti Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát is szerzett, mérnökként és fejlesztési vezetőként dolgozott. Hat éven át az Európai Unió Bíróságán is tevékenykedett tanácsosként, német és magyar nyelvű ügyekben. Angolul, németül és franciául beszél.
Megosztás
Címkék