2024. július 7., 13:09

„Értsék a világot, de a szívükkel érezzék, hova tartoznak” - nagyinterjú Szalai Zoltánnal

Milyen tudással vértezi fel a fiatalokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC)? Hogyan válhatunk a nemzetközi viták elszenvedőiből azok alakítóivá? Miért vagyunk faramuci helyzetben Közép-Európában, ha a nagyhatalmi érdekekkel szembesülünk? Hogyan látja a magyarországi és a szlovákiai sajtó helyzetét? Szalai Zoltánt, az MCC főigazgatóját, a Mandiner lapigazgatóját és főszerkesztőjét kérdeztük.

mcc
Fotó: Szalai Zoltán archívuma

Már a Felvidéken is ismerős lehet sokak számára a Mathias Corvinus Collegium. Milyen területeket ölel fel a tevékenységük?

Az MCC tevékenységének fókuszában az oktatás, a tehetséggondozás áll. Tízéves kortól a doktori tanulmányok utánig foglalkozunk tehetséges fiatalokkal. Közel harminc helyszínen vagyunk jelen a Kárpát-medencében, a múlt évtől a Felvidéken is.

Nagyon büszkék vagyunk rá, amilyen szeretettel fogadtak minket Dunaszerdahelyen. A helyi kollégák, így Pomichal Krisztián igazgató munkáját dicséri, hogy a magyarlakta régiókban minden nagyobb városban, Pozsonytól Királyhelmecig voltak már rendezvényeink.

A tehetséggondozáshoz kapcsolódik a kutatás is, iskolákba, kutatóintézetekbe rendeződve dolgoznak a főállású tanár kollégák. Gyakran lehet látni, olvasni MCC-s szakértőket az elektronikus és az írott médiumokban, a Kárpát-medencében ezres nagyságrendben szervezett rendezvényeinket mindenütt nagy érdeklődés kíséri.

A tevékenységük túlmutat a Kárpát-medencén, jelen vannak már Nyugat-Európában is. Milyen célokat fogalmaztak meg a brüsszeli központ felállításakor?

A helyi központot Frank Füredi, a nemzetközileg elismert brit–magyar szociológus vezeti. A brüsszeli MCC egyik fő tevékenységi köre az oktatás. A növendékeink a helyszínen ismerhetik meg az Európai Unió szépségeit és árnyoldalait, megérthetik, miként épül fel az Európai Tanács vagy az Európai Unió Tanácsa – csak hogy egy példát említsek az eurokrácia útvesztőiből… Emellett ez egy igazi think tank: kollégáink folyamatosan publikálnak, konferenciákat szerveznek.

Az MCC aktív jelenlétén keresztül mi magyarok részt veszünk Európa fővárosának élénk közéleti vitáiban, és a magyar érdekek mentén alakítjuk azokat.

Néhány hónappal ezelőtt arról szóltak a hírek, hogy az MCC Bécsben is megjelenik…

Igen, az idei évtől Brüsszel mellett Bécsben is jelen vagyunk, az MCC tulajdonrészt vásárolt egy magánegyetemben. A napokban nyitottunk egy kutatóintézetet az osztrák fővárosban, amelynek vezetésére Ács Zoltánt, az Amerikából Magyarországra visszatelepült világhírű kutatót, a London School of Economics és a George Mason University korábbi professzorát kértük fel. Ács Zoltán a második világháború után egy osztrák menekülttáborban született, majd az Egyesült Államokban nőtt fel. Most visszavezetett az útja Magyarországra, illetve Ausztriába.

A bécsi kutatóintézet korunk legfontosabb kérdéseivel foglalkozik, olyan témákkal, mint például hogyan lehet sikeres vállalkozásokat felépíteni, milyen az eredményes vállalati ökoszisztéma. Jövőbeli terveink között szerepel, hogy Budapest és Bécs mellett Pozsonyban is kitüntetetten jelen legyen az MCC.

Néhány nappal Trianon évfordulója után beszélgetünk. Cáfolja vagy erősítse meg, számomra az MCC előképe a Collegium Hungaricum hálózata, amely a békediktátum után arra volt hivatott, hogy a magyar kultúrát megjelenítse és az országról alkotott képet javítsa a külföld szemében. Mennyiben tekinti feladatának az MCC az országimázs erősítését?

Úgy gondolom, aki a jövővel, a fiatalokkal foglalkozik, feladata az is, hogy Magyarország minél sikeresebb legyen. Hogy minél inkább be tudjunk kapcsolódni a nemzetközi vitákba, amelyeknek ezáltal nem elszenvedői, hanem alakítói lehetünk.

Ha a fiatalokról beszélünk, mindig az a kép bontakozik ki bennem, fontos, hogy értsék a lokális problémákat és a globális kihívásokat is.

Vagyis amellett, hogy a szülőföldjén, például Dunaszerdahelyen válaszokat tudjon adni a helyi problémákra, Berlinben, New Yorkban vagy Pekingben is szemmagasságba kerüljenek számára a megoldások. Ott is hasonló magabiztossággal tudjon érvelni, mint hazai környezetben, miközben a szívével mindig érezze, hova tartozik.

Az előbb említette, hogy érteni kell a globális kihívásokat. Talán furcsa, hogy éppen egy germanistának mondom, a magyar közgondolkodás hosszú ideig Közép-Európa központú volt. Még ma is kihívás ezt meghaladni?

Egyre inkább érzékelhető, hogy az a blokkosodás, amely felé Európa halad, nem ad válaszokat a régiónk problémáira. Értenünk kell, mi mozgatja a kontinentális Európát, az angolszász és a spanyol nyelvű világot, de Ázsiát is. A mi célunk az, hogy a fiatalok az MCC-n keresztül olyan tudást szerezzenek, amellyel, ha úgy döntenek, helyt állhassanak a német nyelvű országokban, de ugyanezt megtehessék az Egyesült Államokban vagy Ázsiában is.

Mi, magyarok nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne értsük, mi zajlik körülöttünk. Fontos számunkra Európa, de érzékelnünk kell, milyen hatalmas erő van például Indiában, Kínában vagy az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában is. A nemzetközi sikerhez ma már elengedhetetlen, hogy mindenütt kapcsolatokkal rendelkezzünk.
szalai
Az MCC tevékenységének fókuszában az oktatás, a tehetséggondozás áll. Tízéves kortól a doktori tanulmányok utánig foglalkozunk tehetséges fiatalokkal
Fotó:  Bodó Károly

Az imént utalt arra, hogy a régiónkat hátrányosan érinti a kontinens egyre látványosabb blokkosodása. Történelmi tapasztalat, ahányszor valamilyen hatalmi tömbbe kényszerültünk, arra ráfáztunk. Van kitörési lehetőség?

A magyarságnak mindig akkor ment jól, amikor a hatalmi tömbök mellett rendelkezett szuverenitással. Idézzük fel a történelmet, milyen következményekkel járt, amikor Magyarország sorsáról Bécsben, Berlinben vagy éppen Moszkvában döntöttek. Történelmünk „boldog” korszakaiban a magyar fővárosban születtek meg a magyarsággal kapcsolatos döntések.

Mikor volt utoljára ilyen, Mohács előtt?

Nem véletlenül kapta az intézményünk a Mathias Corvinus Collegium nevet, visszautalva Hunyadi Mátyás korára...

Vagyis a névválasztás is egyfajta üzenet?

Hogyne. Persze a sikeres korszakok között említhetjük a reformkort, amikor Budapest újra erőközponttá vált, vagy ilyen a kiegyezés is, amikor a hatalmi központ megoszlott Bécs és Budapest között. Nem véletlen, milyen prosperáló időszak volt a dualizmus kora az egész Kárpát-medence szempontjából. Vagyis nem kell Mohácsig visszamenni ahhoz, hogy a nemzeti szuverenitás előnyeit érzékeljük. Elég összevetni a Rákóczi-szabadságharc utáni évtizedeket a reformkorral, a Bach-korszakot a kiegyezés utáni évtizedekkel.

A tapasztalat az, hogy nem szabad elköteleződnünk egyik vagy másik hatalmi tömb irányába. Természetesen tudjuk, hova tartozunk, ezer éve Európa részei vagyunk, de nemzeti érdek, hogy ha van egy nagy magyar projekt, ahhoz a legjobb tudást behozzuk Európából, Amerikából vagy éppen Ázsiából; a cégek itt versengjenek, itt találkozzon a világszerte felhalmozott tudás.

Magyarország és a Kárpát-medence földrajzi fekvésénél fogva kifejezetten alkalmas terep a kelet és a nyugat közötti kulturális és gazdasági érintkezésre. Ennek sikere hosszabb távon biztosan nagyobb mozgásteret teremt Magyarországnak.

Az elmúlt időszak válságai, gondolok a Covidra vagy a most is zajló ukrajnai háborúra, mennyire szűkítik a mozgásteret?

Faramuci helyzetben vagyunk itt, Közép-Európában. A szovjet megszállás alatt azt hallottuk, blokkosodni kell. Van a Varsói Szerződés meg a NATO, a KGST meg a nyugati gazdasági integráció. 1989–90-ben azt gondoltuk, ennek örökre vége, a mi nemzedékünk Francis Fukuyama nyomdokaiban, a „történelem végén” nőtt fel. Utóbb Fukuyama is belátta, hogy tévedett. Mostanra a világpolitikában eljutottunk oda, hogy újraindult a tömbösödés. Tengeri kijárat és nyersanyagok nélkül, a szabad világkereskedelemre ráutalva most azzal szembesülünk, hogy Kínával csúnya dolog kereskedni, és ne vegyünk orosz energiahordozókat.

Hazánk kiemelt érdeke a konnektivitás, nem zárhatjuk be magunk előtt a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat, csak mert a nagyhatalmi érdekek pillanatnyilag úgy kívánják.

A nagyhatalmak közötti feszültségek nem írják felül a nemzeti érdeket?

Mi történt, ami felülírja az érdekeinket? Azt látjuk, hogy Kína akkorára nőtt, hogy az Egyesült Államok egyre nagyobb versenytársat lát benne, de miért kellene nekünk megszakítani a kereskedelmi kapcsolatainkat Pekinggel? Éppen a világjárvány és a háborús helyzet mutatta meg, mennyire fontos, hogy több helyről tudjunk bevonzani forrásokat, befektetéseket, technológiát vagy nyersanyagokat. Nekem józan paraszti ésszel nagyon nem tűnik logikusnak, hogy pontosan az ilyen válságos időkben kellene lemondanunk a többoldalú kapcsolatokról.

Nem lenne teljes a beszélgetésünk, ha nem érintenénk a sajtó helyzetét. Sok vád éri a magyar sajtót, hogy felborult az egyensúly, és a médiumok többsége elfogult a kormány irányában. Ön hogyan látja ezt?

Azzal szoktam sokkolni a külföldi beszélgetőpartnereimet, hogy soha nem volt olyan sokszínű a magyar sajtó, mint ma. A magyarországi média valóban polarizált, kevés az olyan lap, amelyik ténylegesen függetlenként határozza meg magát. De ki akar ilyet olvasni?

Az emberek világszerte azokat a lapokat keresik, amelyek a nekik tetsző véleményeket, gondolatokat adják vissza. Kevesen vannak olyanok, akik mindent megvesznek és elolvasnak. A jobboldali ember jobboldali lapra fizet elő, a baloldali baloldalira. Ez ilyen egyszerű.

Ami az elfogultságot illeti, ha a teljes magyar sajtót nézzük, továbbra is 60-40 arányú baloldali többség látható. Igaz, korábban ez 90-10 volt. Az internetes piacon ráadásul az arány még ma is 70-30 a baloldal javára. Ha áttekintjük a médiapiacot, ahol állítólag kormányoldali elfogultság van, azt tapasztalhatjuk, hogy gyakorlatilag minden szegmensben, az írott és az elektronikus sajtóban is, még mindig a baloldali orgánumok a piacvezetők. A magyar sajtó tehát most jóval sokszínűbb, mindenki megtalálhatja a neki tetsző véleményt a leginkább elfogulttól a kiegyensúlyozottabbig. Én ezt hívom sokszínű sajtónak.

A fősodratú szlovák sajtóban gyakran olvasni indulatvezérelt elemzéseket, értékeléseket a magyar kormánypártok politikájáról. Ezek a lapok a szlovákiai politikában egyértelműen a progresszív-liberális ellenzéket támogatják…

Nem követem napi szinten a szlovákiai sajtót, de az látszódott a Fico elleni merénylet kapcsán is: miközben egyes szlovák lapok előszeretettel állítják magukról, hogy független-objektívek, kimondottan elfogultan reagáltak. Olvasson el valaki egy-egy ilyen cikket, és rögtön világos lesz számára, legfeljebb annyiban függetlenek, hogy ezt állítják magukról.

Mit lehet tenni ezzel a kettős mércével?

El kell mondani, hogy ez egy hazugság. Napi szinten olyan egyoldalú keretezések mentén mutatják be a valóságot, hogy azzal társadalmi agymosást végeznek. Miközben propagandistázzák a másik oldalt, azt hirdetik magukról, hogy ők mindentől és mindenkitől függetlenek.

Hasonló sajtóhelyzet alakult ki Szlovákiában, mint amilyen Magyarországon a kilencvenes években volt. Ugyanakkor örömmel mondhatom, hogy több alkalommal meghívtunk Dunaszerdahelyre volt szlovák politikusokat, értelmiségieket, megvannak tehát az alapok ahhoz, hogy megtaláljuk a közös hangot.
Szalai Zoltán (Budapest, 1981) germanista, kultúrtörténész, az MCC főigazgatója, a Mandiner főszerkesztője és lapigazgatója. Diplomáit az ELTE-n és a Pécsi Tudományegyetemen szerezte, tudását számos ösztöndíj révén többek között Heidelbergben és Londonban szélesítette. Több kötet és tanulmány szerzője.

Megjelent a Magyar7 2024/26. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.