Emlékezni kell a Balassagyarmatról csehszlovák katonákat elűző hőseinkre
Az 1919. január 29-i helytállás miatt a magyar Országgyűlés 2005-ben a Civitas Fortissima, azaz a legbátrabb város címet adományozta a Nógrád megyei településnek, ez a nap Balassagyarmat hivatalos ünnepe 1998 óta.

A helyi múzeum részletgazdagon mutatja be az 1919-es balassagyarmati eseményeket, de az első világháborús emlékek, korabeli és korhű fegyverek, bútorok, eredeti térképek, iratok, vagy akár egy elhunyt golyóütötte tárcája is közelebb hozzák az egy évszázaddal ezelőtti időket.
A Civitas Fortissima téren tartott ünnepségen Csach Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte, hogy az első világháború után évekig tartó élelmiszer-, szénhiány, nyomor és nélkülözés volt a helyiek osztályrésze is, de a gyarmatiak nem szűntek meg szolidárisak lenni egymással, és a városba kerülőkkel.
Az akkor 12 ezer lakosú város már 1915 szeptemberében 15 ezer katonát, menekültek százait és egy kolerásokkal teli katonai kórházat is befogadott.
A városvezető elképzelhetetlen csodának nevezte, hogy ilyen előzmények, sorscsapások után közfelkiáltással mindegyikük az ellenszegülést, a megszállók elleni felkelést választotta. A többi már dicsőséges magyar történelem – tette hozzá.
De a szolgálatban lévő balassagyarmati fiatal lány, Komenda Gizella postai telefonkezelő minden híváskor üres vonalat kapcsolt, mondván: nem működnek a vonalak.
„A hazaszeretet esszenciája ez: helyt állni ott, ahová rendelve vagyunk. Elvégezni azt az apróságot, ami a dolgunk” – fogalmazott Csach Gábor. Az első világháború után a balassagyarmati polgárok Vizy Zsigmond százados katonáihoz csatlakozva fegyvert fogtak, és kiverték a megszálló csapatokat.